Első magyarországi fellépésére készül az Arcade Fire, napjaink egyik legfontosabb indie rockzenekara. A kanadai formáció június 17-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, a csapatból Will Butler New Yorkból telefonon adott interjút az MTI-nek.

"Bár én New Yorkban élek, bátyám, Win és felesége, Régine pedig New Orleansban vett házat, az Arcade Fire főhadiszállása továbbra is Kanadában, Montrealban van"

- hangsúlyozta Will Butler, a zenekar multiinstrumentalista tagja, dalszerzője.

Will Butler (Arcade Fire): "Már 15 éve szeretnénk eljutni Budapestre"

Fotó: Wikipedia

A Win Butler énekes-gitáros, Will bátyja által alapított zenekar 2004-2005-ben robbant be a nemzetközi könnyűzenei életbe, miután első lemezüket, a Funeralt a közönség és a kritika egyaránt nagyon kedvezően fogadta. Az az addig szinte teljesen ismeretlen Arcade Fire anyaga bravúrosan ötvözi a táncos, barokkos és rockos dallamokat, szövegeik tele vannak érzelmekkel és fájdalmasan őszinték: a zenekar tagjainak hozzátartozói közül többen is akkoriban hunytak el. A Funeral aranylemez lett az Egyesült Államokban, több mint félmillió példány fogyott belőle, a Rolling Stone magazin a 151., a New Musical Express a 13. helyre rangsorolta minden idők legjobb lemezei sorában. A Funeralon olyan nagy slágerek vannak, mint a Neighborhood 1-2-3, a Rebellion (Lies) és a Wake Up.

"Amikor a Funeral megjelent, már nem voltunk kezdők, 22-25 évesen csináltuk a lemezt. Addigra már annyi számot írtunk, ami négy-öt lemezre elég lett volna, még ha ezeket a dalokat nem is nagyon ismerte senki. Akkor már egy ideje koncertkörnyezetben is edződtünk, a dolgok egyszer csak összeértek"

- idézte fel a zenész.

Az együttes tagjai (Win Butler, Régine Chassagne, Will Butler, Richard Reed Parry, Tim Kingsbury, Jeremy Gara) valamennyien rengeteg hangszeren játszanak, a sokszínű hangzás azóta további négy sikeres stúdióalbumon (Neon Bible – 2007; The Suburbs – 2010; Reflektor – 2013; Everything Now 2017; az utóbbi három listavezető volt Amerikában) hallható.

Az Everything Now-hoz (kiadó: Sony Music) kapcsolódó világkörüli turné, az Infinite Content Tour egyik állomása lesz június 17-án a Budapest Sportaréna. Az aktuális lemez éles kritikája a napjaink jóléti társadalmaiban elterjedt életmódnak, a pénz, az áruk, az érzéketlenség, a közösségi média, a hirdetések uralmának.

"Azt gondolom, a jólétben, gazdagságban élő embereknek nehéz kitérni az őket körülvevő pszeudovilág hatásai alól. Józannak, megfontoltnak, óvatosnak kell maradni, a City With No Children című korábbi dalunkban a The Suburbs-lemezen már megfogalmaztuk, hogy bár azt gondoljuk, mi nem hiszünk a milliomosok kinyilatkozásainak, egyre csak kezdenek kétségeink lenni"

- fogalmazott a zenész.

Az Arcade Fire elszántan képviseli politikai nézeteit, hitvallását: 2008-2009-ben támogatták Barack Obama elnökjelölti kampányát, tavaly kislemezt időzítettek Donald Trump elnöki beiktatására (I Give You Power). A csapat fontos ügyek mellett is rendszeresen kiáll, alapítványt hozott létre a nagy szegénységben élő haitiak megsegítésére, a helyi demokrácia erősítésére.

"Minden művész, zenész személyes döntése, mennyire akar megszólalni politikai, társadalmi kérdésekben. Hallgatni kell arra, amit a szívünk diktál, számunkra ilyen szempontból követendő példa, amit az angol punkzenekar, a Clash csinált a hetvenes évek végén, például a The Guns of Brixton című számban, amely a tűrhetetlen rendőrségi fellépésekről szólt"

- fejtette ki Will Butler, aki személyes tanulmányai során is foglalkozott a kormányzás, a közigazgatás kérdéseivel. "Manapság megint nagyon aktuális a Neon Bible-lemezünk, amely még a Bush-adminisztráció vége felé íródott és az akkori érzéseket tükrözi a világról, amelyek mintha újra itt lennének".

A zenekart kedvelte David Bowie is, aki egy háromszámos közös koncert EP-t készített velük 2005-ben. "Úgy rémlik, Londonban volt egy fellépésünk, amelyen sok Bowie-rajongó volt ott és valahogy így kerültünk képbe nála. Aztán amikor New Yorkban játszottunk, meglátogatott minket és beköszönt hozzánk".

Az Arcade Fire hétfőn, 11-én másfél hónap pihenő után Rotterdamban folytatja turnéját, és kezd egy újabb négy hónapos menetelést. Will Butler elmondta, hogy mindenki másképp töltődik fel a folytatásra, ő otthon szeret lenni, könyveket olvasni (költészetet és szláv nyelvészetet is tanult az egyetemen). Hozzáfűzte: egy hosszú hónapokon, akár egy éven át tartó koncertsorozat közben nem lehet teljesen kikapcsolódni, legalábbis az elmúlt tizenöt évben ezt tapasztalta saját magán. "A zenehallgatás mindig segít, most éppen klasszikus korszakomat élem, nagyon tetszik egy 20. századi brazil zeneszerző, Heitor Villa-Lobos muzsikája".

A csapat több helyre eljut turnéja során, ahol még nem járt. Júniusban fellép Prágában, Bukarestben, augusztusban Moszkvában, Rigában és Izlandon is.

"Nagyon fontos számunkra, hogy újabb és újabb közönséggel találkozhassunk. Ezért jövünk Budapestre is, ahová amúgy tizenöt éve szeretnék eljutni. Nem sikerül mindig, de igyekszünk egy kicsit csippenteni a helyi hangulatból, megkóstolni valami ételkülönlegességet. Win bátyám egyébként a középiskola elvégzése után járt Budapesten, én a feleségemtől hallottam néhány szenvedélyes történetet Magyarországról, mivel a tánciskolában, ahol dolgozott, egy 1956-os magyar menekült volt a főnöke. A június 17-i koncerten az Arénában mintegy két órát játszunk a magyar közönségnek"

- tette hozzá Will Butler.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.