Egy fellépésre igyekezve sült el a betyár kezében a puska, ami majdnem elvitte a barátja szeme világát is.

Nehéz időszakon ment keresztül a jó Laci betyár, azaz Szíjártó László vőfély és előadó, miután egy rendezvényre tartva elsült a kezében tartott fegyver a kocsiban a sofőr arcát eltalálva.

Elsült a kezében a fegyver, arcon lőtte barátját Laci betyár

Fotó: YouTube

Mint a Borsnak elmondta, nemrég zárult le ellene a nyomozás, amelyben kizártak minden szándékosságot. 

Nagyméretű román pásztorkabát volt rajtam a kocsiban, alatta volt a rövid csövű puska. Húztam egyet a szűröm ujjrészén, hogy rövidebb legyen. Ekkor sült el a betöltött puska a barátom arcától harminc centire.

Az ájulás környékezett, amikor megláttam, mi történt. A szemgolyója is telement a puskaporral, aminek ugyanaz az alapanyaga, mint a dinamité. A robbanástól az egész arcát beterítette a puskapor. A szén- és kénszemcsék belefúródtak a szemébe, a bőrébe. (...)

Szabályosan egy golyóval kell elfojtani a csövét, most csak papírzsebkendő volt belenyomva. Így kapta a puskapor telibe az arcát. A fellépés helyszínén posztoló körzeti rendőr vitte a kórházba, ahol hivatalból tettek feljelentést. Nagyon korrektek voltak velem a rendőrök, látták, milyen sokkos állapotban vagyok, nem vittek be. A fegyvert viszont elvitték, de amikor megállapították, hogy munkahelyi baleset történt, később visszakaptam. A műsort aznap megtartottam, de azóta már nem lövöldözök, soha többé nem használom a puskát.

Laci betyár a lapnak elmondta, minden segítséget megad Károly barátjának, vállalta a plasztikai beavatkozások árát is. Szerencsére Károlynak a szeme rendbe jött, most már újra 100 százalékosan lát vele.

Nem gondoltam, hogy ilyen nagy bajt tudok vele okozni, Ká­rolyt akár meg is ölhettem volna, hiszen 12 milliméteres golyó van a fegyverben. A műsoraim elején szoktam a levegőbe lőni vele a nagyobb hatás kedvéért

- magyarázta a Sláger TV-n műsort is vezető mulatós sztár. 

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
...". Nagyon korrektek voltak velem a rendőrök, látták, milyen sokkos állapotban vagyok, nem vittek be. A fegyvert viszont elvitték, de amikor megállapították, hogy munkahelyi baleset történt, később visszakaptam. A műsort aznap megtartottam,"...

sokkos állapotban volt...a műsort aznap megtartotta...

ember az ilyen?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
Mit várunk a nemzeti tévében mutogatott betyártól?Legfeljebb aki kíváncsi rá az lepődik meg a "produkciója" láttán!
szettevette
Sajnálom az esetet. Gondolom megviselte nagyon. Legjobb az ÚTTÖRŐ SÍP! Azzal is felhívhatja magára a figyelmet. És senkiben nem tesz kárt.
wagabund
...". Nagyon korrektek voltak velem a rendőrök, látták, milyen sokkos állapotban vagyok, nem vittek be. A fegyvert viszont elvitték, de amikor megállapították, hogy munkahelyi baleset történt, később visszakaptam. A műsort aznap megtartottam,"...

sokkos állapotban volt...a műsort aznap megtartotta...

ember az ilyen?
namihami
Ez még mindig szerencsésebbnek mondhatja magát (a barátjára csak részben mondhatja magáról el), mint a másik dalospacsirta, a Jimmybetyár. Az pontosabban lőtt.
Sámannus
Lőhette volna magát tökön is, amennyi esze van.
cikicakk55
Azt hittem,hogy fegyverrel kapcsolatos dolgokat Jimmy óta kicsit komolyabban veszik az emberek. Úgy látszik semmiből nem tanulnak. Azért ezt " munkahelyi balesetnek" nevezni elég furcsa vélemény,mert ez munkába menet és munkából jövet kategória,ami nem egyenlő a munkahelyi balesettel. Nem tudom,mennyire ismeri a sokkos állapotot,de kizártnak tartom,hogy abban volt,mert akkor az nap már annyi is lett volna a tevékenységének. Nem olyan könnyű egy igazi sokkot kiheverni. Igaz,ma már főleg celebéknél nagyon divat lett a " teljesen sokkos állapotba kerültem" kifejezés,pedig inkább a megijedtem nagyon illik rá.
wagabund
@Hellcat: ezzel megfogtál...
itt a kocsmában ezt simán szarevőnek nevezzük...
papa.49
Na most aki nem tudja kezelni a fegyverét, az jobb ha kézbe se veszi !!!
Sántít ez a meskete, mert ilyen esetben bizony ki kell vizsgálni a dolgot, ha csak nem párttagkönyvvel igazolta magát !!!
ittott
ez feltehetően egy kapszlis puska volt. veszélyesebb, mint egy modern fegyver. ha közelről pofán lőnek vele valakit a fojtással, ami itt pzs volt, annak biztos, hogy maradandó károsodása lesz.
a sokk meg egy mese. aki sokkot kap, az cselekvésképtelen. de ez a mese kell a hülye magyarnak.
az igazi az lett volna, ha valaki elfingja magát. azt lehetne tele szájjal röhögve mesélni.
bakegya
Eccerű-mindden fellépés egy delíriumban töltött utazás a BETYÁRNAK-kérdezném ,minek okán kell neki váltásban sofőr,mert évek óta nem bírja ki otthon a borospohár nélkül sem!
Tök részeg volt-a rendőrség meg jobban tenné ha kivizsgálást rendelne el -a szabály az szabály!
back up
Agyilag nagyméretű román pásztor vagyok.
A kabát alatt még húztam rajta egyet, és akkor elsült a fegyverem.
Volt nálam papír zsebkendő, de még így is kapott a sofőr az arcába.

Aztán sokkot kaptam egy egész másodpercre, de az van, hogy
The show must go on
ittott
@bakegya: azért nem vizsgálódnak, mert mese az egész. lőtt sebet hivatalból jelentenie kell az orvosnak, a rendőröknek meg hivatalból kivizsgálni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.