Átlagosan 194 ezer forintot költenek nyaralásra a magyarok idén egy felmérés szerint.

Kiderült – ennyit költ az idén nyaralásra a magyar

Fotó: Pixabay cco

A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén, és átlagosan 194 ezer forintot tervez költeni az utazásra

- derül ki a K&H Bank felméréséből.

A kutatás szerint ugyanakkor az utazók közel fele 150 ezer forintnál alacsonyabb büdzsét szán a pihenésre.

A budapestiek átlagosan többet, 238 ezer forintot terveznek nyaralásra költeni, míg a falvakban élőknél ugyanez 160 ezer forint.

Az idén nyaralást tervezők 22 százaléka 50 ezer és 99 ezer forint közötti összeget tud erre fordítani, 19 százalékuk 100-149 ezer forintot.

Mindössze 8 százalék az, aki 300 ezer és 499 ezer forint közötti összeget szán a nyaralásra.

A válaszadók 37 százaléka, azaz 10-ből közel 4-en egyáltalán nem mennek az idén nyaralni. Ennek indokaként 59 százalékuk a pénzhiányt hozta fel, 22 százalékuk viszont az utazásra költendő összegből inkább a megtakarításait növeli.

A közleményben megjegyzik, hogy egy évvel korábban a pénz hiánya még sokkal többeknél okozott gondot, tavaly a nyaralást nem tervezők 71 százaléka jelölte meg ezt a választ indokként.

A választ adók 39 százaléka kettesben nyaral, míg az egyedül utazók aránya mindössze 10 százalék.

A K&H a bankkártya használatra is rákérdezett, a válaszokból kiderül, hogy a külföldi utazások során a magyarok kevésbé használják ezt a fizetési módot. A külföldre utazók közel fele mondta, hogy belföldön sokszor fizet bankkártyával, de a külföldi nyaralás alkalmával ezt már ritkábban teszi. A külföldön nyaralók mindössze negyede költ itthon és külföldön is ugyanolyan gyakran a kártyájával.

A K&H adatai szerint 2018 első negyedévében külföldön az egy tranzakcióra jutó bankkártyás költés összege 9079 forint, míg belföldön 6737 forint volt.

A kutatás adatfelvétele 2018. február 23. és március 6. között volt, amelyben 500, 30-59 éves vett részt.

Forrás: MTI

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Borsodi
Azért én kíváncsi lennék,hogy Ózd és vonzás körzetében a java részt közmunkából élők mennyit is költenek átlagosan nyaralásra,jó ha eljutnak egy strandra.Aki ezt megállapította felriadt álmából biztos és félrebeszélt,éppen úgy mint ahogy az átlag fizetés Magyarországon 300000 Ft. Akkor mért éheznek a gyerekek? Elvégre annyira jól élünk,csak nem ezen a környéken.
simmering73
22% 50-99ezer ft
19% 100-149ezer ft
8% 300-499ezer ft között. Ez 49%, tehát 51% egy fillért sem költ nyaralásra. Mint mi sem. És így jött ki 194ezer ft átlagban. Gratulálok.
Levendula
Mi heti pár ezer forintot költünk üzemanyagra, amivel kiruccanunk a Balaton-partra... Kaját viszünk, hisz itthon is enni kellene...
Rockxy
Azt miért nem mérik fel, hogy az átlagmagyar hány mázsa szart produkál évente?
Ebből hajszálpontosan ki lehetne számolni, hogy akkor mennyit kajált naponta!
tulipan
@Rockxy: Ez az átlag, úgy jön,hogy persez beszámolják a narancsosok sok-sok milliós összegeit!!! A nincstelen 0-forintos emberek millói pedig, jól lehúzzák az eredményt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.