Anita, Pápai Joci felesége, hosszú évek kérlelése után úgy tűnik, hogy nyitott egy harmadik babára. Az énekes régi vágya válhat így valóra, ő ugyanis mindig nagy családot szeretett volna.

Joci Pápai (@papaijoci) által megosztott bejegyzés,

Pápai Joci felesége, Anita váratlan kijelentést tett a közelmúltban

- szúrta ki a Bors.

Eddig nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy nem szeretnék harmadik gyereket, de így, hogy a kicsi fiunk most már iskolába megy… ­Én kifejezetten anyatípus vagyok, úgyhogy már kezdek játszadozni az újabb gyerekvállalás gondolatával. De ez még csak gondolati síkon mozog

– mesélte el Anita a Családvarázs kamerája előtt.

A Bors megkereste a témában Pápai Jocit, aki mindig is nagycsaládpárti volt.

Joci a lapnak elmondta:

Talán egy fokkal nyitottabb a kérdésre az én drágám, de ez még nem száz százalék.

Hozzátette:

Mindig is népes családot szerettem volna, magam is nagy családban és nagy szeretetben nőttem fel, remélem, megadatik. Egyelőre korai lenne elkiabálni, hogy belevágunk a harmadik gyerek projektbe, de persze semmi sincs kizárva.

Forrás: Bors

Címlapi kép: YouTube/Családvarázs

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Shikari
Pedig belőle a tehetsége alapján egy is sok.
keresztapa
Ki a Bánk uram ferde farkát érdekli, ez is csak egy fingfésülés.
Szeparepa2
Aha... tök szuper, jó egészséget hozzá és sok boldogságot... és még jön baba az országban százezer párnál... és akkor mi van..? Miért pont a Pápai Jociékére élvezzek..? Ennyire nincs téma..?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél