Törőcsik Mari örökbefogadott fia, Son majdnem belehalt egy betegségbe, de a színésznőnek köszönhetően időben megkaphatta az életmentő segítséget. Csupán egy napon múlt, hogy Son megkapja a gyógyszerét, amelyet magyar orvosok fejlesztettek ki.

Szinte soha nem beszél nyilvánosság előtt Törőcsik Mari örökbe fogadott fiáról, a vietnami származású Sonról. Pedig ugyanúgy szereti, mintha az édes gyermeke lenne, annak ellenére, hogy a férfi már Vietnamban él 

- írja a Bors.

Megható vallomás: így mentette meg Törőcsik Mari örökbefogadott fia életét – csupán egyetlen napon múlt

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Csupán egyetlen napon múlt Törőcsik Mari Vietnámban élő fiának az élete, miután ideggyulladást kapott.

Amikor megtudta, hogy a fia lebénult és kórházba került, azonnal anyatigrisként ugrott, hogy segíthessen.

Az 5 millió forintba kerülő magyar csodagyógyszernek köszönhetően sikerült megmentenie a családapa életét.

A művésznőnek a 81. születésnapját is nélküle kellett töltenie, és azon gondolkozott, hogy ő maga ül repülőre, hogy gyermeke mellett lehessen. Végül nem sikerült utaznia, mert az egészségi állapota miatt túl kockázatos lett volna számára az út. 

A Nemzet Színésze a Borsnak elmondta:

A fi­amnak ideggyulladása volt, ami miatt kórházba került. Ezt egyetlen injekció képes kezelni, ez viszont nagyon drága. Én küldtem ki rá pénzt Vietnamba.

A kétszeres Kossuth-díjas színművésznő azt is elárulta, hogy a követségnek is rendkívül hálás, ugyanis a konzul segítsége nélkül akár 5-6 napba is került volna a banki procedúra, ami már késő lett volna a férfi számára.

Az egész világon ez az egyetlen injekció, ami megmenti a betegek életét. Fontos lenne tudni, hogy Magyarországnak lé­tezik egy olyan gyógyszere, amely az egész világon meggyógyíthatná az idegbénulásokat

– magyarázta lelkesen a Nemzet Színésze.

Szerencsére a férfi felépült, sőt, azóta már az édesanyját is meglátogatta Magyarországon feleségével és kislányával, Zsófival.

Nemrég itthon volt Magyarországon a feleségével és az unokámmal, Máhr Ví Zsófival. Májusban látogattak meg.

Törőcsik Mari és néhai férje, Maár Gyula rendező közös gyermekük, az 1973-ban született Te­réz mellé a vietnami háború miatt elárvult gyermeket fogadott örökbe. A kisfiú sokáig egy amerikai börtönben volt, majd átkerült egy árvaházba. Végül hatéves korában hozták Magyarországra, de akkoriban az örökbe fogadók személye még titkos volt.

A művésznő és férje volt az első, aki nyilvánosan vállalta a történetét.

Son egyetemista korában tért vissza szülőhazájába, mert híres szülei nélkül szeretett volna érvényesülni. Azóta ott él.

Forrás: Bors, Blikk

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Tisztelet a művésznőnek!
.
Az ő korosztálya MEGTANULTA, hogy sokkal JOBB ADNI, mint kapni, a csórikázásról nem is SZÓLVA, amely most divik. Már mint az, hogy ÜLDÖZNI, tekergetni, MÉG EGYET RUGNI a KISZOLGÁLTATOTTAKON!
.
Ez is az ÖRÖM egyik fajtája, csak úgy hívják, hogy KÁRÖRÖM!
Desischado
" Magyarországnak lé­tezik egy olyan gyógyszere, amely az egész világon meggyógyíthatná az idegbénulásokat."
A művésznő csak azt felejtette el hozzátenni, hogy CSAK AZOKNAK, AKIK MEG TUDJÁK FIZETNI!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.