Hamarosan megszületik a mindig gyönyörű Görög Zita harmadik gyermeke. Zita most azt is elárulta, mikkel kell megküzdenie terhessége során.

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

A 38 éves műsorvezető már harmadszor néz anyai örömök elé. Bár Zita kirobbanó formában van, a harmadik terhességénél meglepetésként érte a fáradékonyság és a narancsbőr, de a szülés után mindent megtesz annak érdekében, hogy nyoma se maradjon.

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

Korábban soha nem volt ilyen a combomon, most viszont ez jött elő legelőször, már a vádlimon is van, de nem nagyon foglalkozom vele. Persze, furdalja az oldalamat a kíváncsiság, vajon 38 évesen mennyivel kell többet tennem annak érdekében, hogy a szülés után visszanyerjem az alakomat

– mondta Zita.

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

A kicsi érkezése után kizárólag a gyereknevelésre szeretne koncentrálni, bár a 11 éves Milán és a 9 éves Lotti születése után sikerült elérnie, hogy szakmailag igazán komolyan vegyék. 

Akár zsebből is előveszem majd a kisfiamnak a cumit, és nem fogom soha riadtan lefertőtleníteni, ha lepottyant az asztalra

– mesélte Zita a Storynak.

Görög Zita (@gorogzita) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Blikk, Story Magazin

Fotó: instagram.com/gorogzita

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Maradjunk inkább az átlagosnál. Az én értékrendem szerint egy 38 éves nő, már az előző két gyermek nevelésével foglalkozzon. A narancsbőr pedig maradni fog, mert az olyan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.