Megszületett az ítélet másodfokon is Lópici Gáspár, azaz Szilágyi István fiának ügyében.  Szilágyi Péter színész édesapját alkoholos állapotban éjszaka verte meg tavaly nyáron.

Megszületett a végső ítélet Szilágyi István fiának ügyében, aki többször is megverte idős édesapját – ennyit kapott

Fotó: YouTube

Pétert az apja ellen elkövetett súlyos testi sértésért ítéltek el korábban első fokon: 2 év fegyházbüntetést kapott, amit 3 évre felfüggesztettek.

 A másodfokú tárgyalásra sem a színész sem fia nem jött el, mindössze Péter ügyvédjének helyettese lépett be a tárgyalóterembe.

Az ügyvédnő az ítélet enyhítését kérte, arra hivatkozva, hogy Szilágyi megbocsátott a fiának.

A bíróság gyors döntést hozott, nem változtattak az elsőfokú döntésen.

Az enyhítő körülményeket figyelembe vették.

Azt is megállapították, hogy az orvosi vizsgálatok eredménye szerint

legalább 15 ütést mért az idős apjára Péter. Tehát marad a az elsőfokú ítélet: 3 év felfüggesztett.

Péter ügyvédje szerint nincs értelme újra fellebbezni.

Szilágyi István, aki mindvégig fiát védte, az ügyről korábban azt mondta a Blikknek:

Volt, hogy fiatalkorában verekedtünk. Direkt, de csak játékból. Ez volt a mi sportunk. Volt, hogy eldurvult, de belefért. Úgy voltam vele, hogy inkább velem verekedjen, rajtam vezesse le a dühét, mint máson. Mostanában kértem, hagyja ezt abba, mert ebből már kiöregedtem. Nézetletérésünknek biztos, hogy van oka, és ebben mind a ketten hibásak vagyunk. Úgy érzem, ezeket én váltom ki. Én is ember vagyok, én is hibás vagyok. Biztos, mert engedtem neki, hogy korábban lehülyézzen. Összevert a fiam, de hazavárom.

A tavaly júniusban megjelent interjúban az idős színész hozzátette:

Most nem láthatom a fiam. Nagyon rossz érzés. Csak úgy bicegek, a lábam is fáj. A rendőrségen van, elkülönítették. Csütörtökön voltunk látogatni, de későn értünk oda, nem tudtunk bemenni, így később megyünk be. Remélem, hamarosan hazaengedik őt. Persze hogy hiányzik, hiszen a fiam. Várjuk haza.

Forrás: Blikk

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

terlasz
A felfüggesztett azt is jelenti, hogy ha ismét orvosi segítségre lesz szüksége az öregnek bántalmazás miatt, akkor Petyának egy darabig nem lesz lehetősége a szokásait ismételgetni.
wagabund
..." A másodfokú tárgyalásra sem a színész sem fia nem jött el, mindössze Péter ügyvédjének helyettese lépett be a tárgyalóterembe."...

ez a bíróság arculcsapása, még akkor is, ha ez törvényes...
...amúgy ez is egy szép család...nagy a káosz a fejekben...

felfüggesztés ide, felfüggesztés oda, apuka még néhányszor jól meg lesz verve...
...természetesen szeretettel...
papa.49
Azt még megértem, hogy az apa védi a fiát, de azt már nem hogy miután szarrá verte a Lópicit még mindig védi, valami baj van ott is a ,,víztoronyban,, ...
ila51
vagy csak fél , hogy ha kijön újra dádá lesz
simmering73
Felfüggesztettet adni egy ilyen mocskos trógernek?
ila51
@Horizont: én arra írtam , ha véletlen nem tetszőt vallanak rá , akkor megtorolja
terlasz
A felfüggesztett azt is jelenti, hogy ha ismét orvosi segítségre lesz szüksége az öregnek bántalmazás miatt, akkor Petyának egy darabig nem lesz lehetősége a szokásait ismételgetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.