A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra nőtt 2017-18-ban – derült ki a brit korona vagyonportfolióját kezelő Duchy of Lancaster éves jelentéséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Londonban.

Elképesztő vagyon fölött rendelkezik a brit uralkodó
Fotó: Facebook/The Royal Family

A jelentés szerint az ősi birtok után jelenleg is a Lancaster hercegségének (Duchy of Lancaster) nevét viselő, 1265-ben létrejött és jelenlegi feladatait különböző formákban 1399 óta ellátó vagyonkezelő 

tavaly 20,2 millió font nyereségre tett szert 2017-18-ban.

A II. Erzsébet brit uralkodó 753 éves ősi magánvagyona befektetéseiből származó nyereség

három és félszer nagyobb, mint 2000-ben, amikor 5,8 millió fontra rúgott

- olvasható a The Guardian brit napilapban.

A 4,9 százalékos nettónyereség-növekedés azonban kisebb arányú, az előző két évinél, amikor majdnem 8 százalékot tett ki. "Egy újabb pozitív évet zártunk, szinte az összes üzleti vállalkozásban jelentős volt a növekedés" – olvasható a jelentésben.

A hercegség bevételeinek nagy többsége,

64 százalék kereskedelmi tevékenységből származik, 18 százalék mezőgazdaságból, 10 százalék pénzügyi befektetésekből és nyolc százalék ingatlanokkal kapcsolatos bevételből.

A könyvelők emlékeztettek arra, hogy a hercegségnek nem kell társasági adót fizetnie, de II. Erzsébet uralkodó jövedelemadót fizet bevételei után.

Tavaly ősszel a Paradise-iratok (Paradise Papers) néven kiszivárgott aktákból kiderült, hogy az uralkodói vagyonkezelő 2004-ben ötmillió fontot fektetett be egy bermudai offshore alapba, 2005-ben pedig 7,5 millió dollárt egy kajmáni-szigeteki magántőkealapba, az offshore ügyletekbe keveredés meglehetősen kínosan érintette a királyi családot.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."kiszivárgott aktákból kiderült, hogy az uralkodói vagyonkezelő 2004-ben ötmillió fontot fektetett be egy bermudai offshore alapba, 2005-ben pedig 7,5 millió dollárt egy kajmáni-szigeteki magántőkealapba"...

már ők is?

aszongya:..."Elképesztő vagyon fölött rendelkezik a brit uralkodó"...

illő tisztelettel szabadjon megtudakolnom, hogy ezt mire költi a másvilágon?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
"elképesztő vagyon"-nal rendelkezik a királynő, de mit szóljunk ahhoz,hogy Mészáros lölö vagyona még a királynőét is túlszárnyallta már? Azért ez mégiscsak (régen) abnormális, ha sokaknak bele is fér a véleményébe. Nekem nagyon nem!
1magyar
@X-ray: Ha a "cirkuszi" jelmezes megjelenésüket tekintjük viselkedésnek - számomra nem tetsző még az sem.
Cicamama55
A mi Lőrincünknek is van ennyi bibíííííííííííííííííí!
wagabund
@colibri: nem Mészárosé az a szerény vagyon..ő csak vigyáz rá némi alamizsna fejében...
colibri
@wagabund: Akire Te gondolsz, az egy soha nem hazudott, soha nem volt és nem is lesz vagyonos ember! Ugye, ezt eltaláltam?
wagabund
@colibri: talált, süllyed! bingó, és nálad a pont.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél