Korábban sokat kellett nélkülöznie, így rettentő hálás, hogy fordult a kocka.

Néhány hete töltött fel Instagramjára egy Istennek címzett, hálálkodó videót Gáspár Laci. Az énekes köszönetet mond többek között azért az autóért is, amit vezethet.

Gáspár Laci (@gasparlaci) által megosztott bejegyzés,

A jármű egy körülbelül 100 millió forint értékű Lamborghini Huracane. Az autó több mint 600 lóerős, végsebessége 300 km/h körül van, és a fogyasztása sem vészes, 14 litert eszik 100 kilométeren. Fenntartani viszont nem olcsó, egy olajcsere például 300 ezer forint, de ha féktárcsát és betétet is kell benne cserélni, a költségek elérhetik a másfél millió forintot is.

A Bors úgy tudja, a Lamborghinit egy német autószalonból hozták, Laci tartós lí­zingre vette, vagy­is ha­vonta törleszti az árát.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@wagabund: Akkor Te is emlékszel még a Bőregérre. Kiváncsi lennék, hogy van-e még eladó példány belőle és mennyi lehet az ára?
A jó kis 350-es Jawa motorjával.
badboy
A gáspár családban már szinte kötelező,hogy megjátszós buzi legyen minden kan c..ny
wagabund
@namihami: hogyne emlékeznék...volt is...hatalmas buli volt, mert már nem rokkant-kocsiként vettem...
mint tudod, ezeket rokkantaknak hozták be...fiatalon alig tudtam be-és kimászni, hát még egy rokkant..elmebeteg volt, aki ezt kitalálta...
(amúgy volt benne néhány műszaki csemege. Ma aranyáron vesztegetik.)
36
Ez már szinte Kalifornia, vagy Miami. Szinte...
Veleda
Ma hopp, holnap kopp. 20 év múlva alamizsnáért fogsz könyörögni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.