Hosszas betegség után, 75 éves korában meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius énekes-frontembere, írja az Index.

Meghalt Orbán József, a 100 Folk Celsius énekese

A country-énekes 1943 márciusában született Pinkamindszenten. Népszerű együttesét a 100 Folk Celsius-t 1976 alapította Littvay Imre, Balla Gábor és Somogyi Tibor társaságában. A country-t és bluegrasst játszó formáció a következő években több tagcserén is átesett, de Orbán és Littvay sosem hagyták el a zenekart.

Első lemezük 1982-ben jelent meg, ez 70 ezres eladási számmal rögtön aranylemezzé vált. 1984-ben elkészítették első gyereklemezüket, a mára legendássá vált Paff, a bűvös sárkányt. Míg itthon főleg gyerekeknek írt szerzeményeikről voltak ismertek, az Egyesült Államokban rangos countryfesztiválokon léptek fel. A zenekar 1987-ben megkapta a Magyar Rádió eMeRTon díját. 2017-ig összesen 32 lemezt adtak ki.

Orbán József több, mint fél éve küzdött a rákkal, legutóbb júniusban szállították kórházba. Orbánt az utóbbi időben betegsége miatt a zenekarban korábban is játszó Heilig Gábor helyettesítette.

Fotó: Kollányi Péter / MTI

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
..." Meghalt Orbán..." eddig olvastam a címet és kirohantam a hűtőhöz pezsgőt bontani... Aztán továbbolvastam, és szomorúan visszatettem az üveget !
Józsinak meg nyugodt legyen a Föld, nyugodjon békében !!!
papa.49
Nyugodj békében. Rengeteg szép pillanatot szereztél az embereknek, míg élünk nem felejtünk el.
Cicamama55
@papa.49: Én is pont erre gondoltam...Nyugodjék békében...
Nessy
Találkozz Paffal, a bűvös sárkánnyal, és légy barátja Jani helyett! Járjátok a tengert közösen! R.I.P.
division
Van akinek most is bunkónak kellett lenni...
Nyugodjék békében, sajnos a rákot nagyon kevesen tudják legyőzni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.