Lapinformációk szerint Kálmán Olgával együtt összesen kilenc embert kirúgtak, mások önként távoztak a csatornától.

Újabb műsorvezetőket rúgtak ki a Hír TV-ből – itt a lista

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Elsőként Kálmán Olgát bocsátották el a tévétől, Csintalan Sándor pedig állítólag maga mondott fel

- tudta meg az Origo.

A HVG szerint a következő embereknek kellett még távozniuk a csatornától:

Nagy Zoltán hírigazgató

Tarr Péter vezérigazgató-helyettes

Bodacz Balázs műsorvezető

Zimon András szerkesztő

György Zsombor szerkesztő

Állítólag önként távozott többek között Rechenberger Dániel sportriporter és Lukáts Péter kreatív kommunikációs igazgató.

Több műsor is megszűnik:

az Egyenesen, az Egyenesen Plusz, a Szabadfogás és a Szamizdat.

A hvg.hu úgy tudja, hogy

kirúgták Lampé Ágnest és Teszári Nórát is.

A Zoom.hu eközben arról ír, hogy Kálmán Olga kirúgása után felmondott az Egyenesen felelős szerkesztője, Láng Balázs is.

A lap információi szerint már meg is lehet Kálmán Olga utódja, méghozzá Földi-Kovács Andrea személyében.

Nyerges Zsolt: "a televízió működési feltételei biztosítva vannak"

Az Origo egy korábbi cikke szerint a mai állománygyűlésen elhangzott még, hogy

az új tulajdonos mellett Liszkay Gábor médiatanácsadó, Korda Judit általános vezérigazgató-helyettes, Répási Bálint vezérigazgató, Szikszai Péter tartalomért felelős vezérhelyettes, Mentes Katalin pedig hírigazgató lesz a csatornánál.

Nyerges Zsolt, a televízió tulajdonosa azt mondta az állománygyűlés után a helyszínen lévő újságíróknak, hogy

a televízió tulajdonosa továbbra is ő marad, a működés feltételei biztosítva vannak, de a napi ügyekbe nem kíván beleszólni.

Közölte, hogy

Liszkay Gábor médiatanácsadó és az új vezérigazgatóság dönt majd az operatív ügyekben.

Forrás: Origo, HVG, Index, Zoom.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

babp1982
Bizony ide már nem elég a tüntikézés oda kell komolyan csapni hogy pusztuljon a férgese mert lassan már Rákosi Matyi is megnyalja mind s húsz újját ennek az illiberàlis demokráciànak láttán-:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Grafix69
@almalibre: Szerintem nem kellene ekkora köröket futnod ezzel . Nevezd annak ami : Fasizmusnak . Annyira bírom mikor szégyenli valaki azt ami. A pedofilra sem azt mondják ,hogy gyermek szerető . Fasiszta rendszert építenek , és nyugodtan megnézheted az mit jelent , aztán utána lehet megcáfolni . Kíváncsian várom.
Grafix69
@Yoda69: Most lesz egy másik műsor a címe Hajlítás , na oda vitték az új mikrofont.
tudode
Ezzel a HADICSELLEL "csuti" a CSATÁJÁBAN lemerült elemei feltöltése közben csupán tesztelteti a TÁRSADALOM TŰRŐKÉPESSÉGÉT az őszi TÁKOLMÁNY revíziója előtt a lábtörlői közreműködésével!
.
Bízik a nyájban!
Yoda69
@tudode: Minek azt tesztelni? Mar bizonyitott az orszag turokepessegbol. Joval a birkak folott van a szint.
Az a nep, akitol siman ellopnak 20 evnyi megtakaritast, az mindent kibir.
evacica
Na kit is látok az igazgató helyettesi stábban! Egy volt MSZMP pártbizottsági titkár és HM katonai ügyész papa kislányát! Hát igen a mi kommunistáink a jó kommunisták a baloldalé a mocskos lib.komcsik! Ez is olyan mint Kövér és Orbán szájából hallani a komcsizást! Mocskos banda!Szóval még egy csatorna vált nézhetetlenné, jó fagyizást HIR TV és tulajdonosa!
Pálinkás Pál
Nos...ez egy magántelevízió...a tulaj azt rúg ki akit akar...most nektek tényleg a hír tv fáj???Sokkal inkább bántó ami a közszolgálatiban megy!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.