Vetési varjakat állítanak munkába az eldobott cigarettacsikkek begyűjtésére egy franciaországi szabadidőparkban.

Sikeresen betanították a varjakat, hogy szedjék össze az emberek után a csikkeket

A hat varjat megtanították arra, hogy szedjék fel a földről a csikkeket és más szemetet, és a jövő héttől kezdenek el dolgozni a nyugat-franciaországi Vendee térségben lévő Puyi de Fou történelmi témája parkban.

"Nemcsak az volt a célunk, hogy takarítsanak, mivel látogatóink általában ügyelnek a tisztaságra, hanem az is, hogy megmutassuk, a természet maga is megtaníthat minket a környezetünkről való gondoskodásra"

- mondta Nicolas de Villiers, a park illetékese az AFP francia hírügynökségnek.

A vetési varjak a varjúfélék családjába tartoznak, csak úgy mint a csóka és a holló és különösen intelligens állatok, a megfelelő körülmények között "képesek az emberrel is kommunikálni és kapcsolatot építeni játékon keresztül" – tette hozzá Villiers.

Egy ízletes madáreledelt tartalmazó doboz segítségével ösztönzik a varjakat arra, hogy takarítsák a parkot, minden alkalommal, amikor elhelyeznek benne csikket vagy valamilyen kicsiny szemetet, kapnak az eleségből.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
...majd leszoktatják őket ha ne adjisten egy még égő csikket gyűjtenek be és felgyújtanak vele valamit...
Sámannus
Így a műanyag palackokat, és a zacskókat is össze szedhetnék!
görbetükör
@Csizmás Kond: - ja, ha már az ember olyan hülye, hogy eldobja az égő csikket, hogy felgyújtson vele valamit...
picike1
@Csizmás Kond: erre a közmondás a "varju vájja ki a szemedet " látom lassan megteszi
Dr plágium
Ingyen rabszolgák, vagy fizetik az egészségbiztosításukat és adóznak utánuk?
Védő felszerelés? Mert a csikk is veszély forrás az egészségre.
namihami
Sajnos, Franciaországban.
Mert, legyünk őszinték, például a magyar strandokon, a Balaton mellett is találunk rengeteg olyan büdös parasztot, amelyik nemelég, hogy a mellette pihenők orra alá fújja füstöt, de közvetlenül maga mellett, a fűben tudja csak elnyomni a csikket. Az embernek kedve lenne a se..ébe dugni. Ha már akkora tapló, hogy nincs másra tekintettel, legalább arra figyelhetne, hogy talán ő is egy másvalaki csikkjébe heveredik le.
Vagy ez a dohányos kultúra?
Commenter
@namihami: Itt Mo-n egyre több dolmányos varjút tartanak házi kedvencként és a gazdik nagyon okosnak tartják őket sok mindenre betaníthatók. Ebben lehetne másolni a franciákat, a varjak legalább némi eleségért cserébe ingyen dolgoznak. A közmunkás éhbérért, a varjúnak viszont nem kell megélnie 49.000 ft-ból. Annyi miniszteri biztos van meg miniszterelnöki megbízott, államtitkár stb. Javaslom az állati erőforrások minisztériumának létrehozását. Belefér az is.
advocat
Namihami! Egyetértek! De ez nemcsak a strandokra vonatkozhat. Mert ahol - elvileg - tilos a dohányzás - pályaudvar, buszmegálló, piac, stb., és a mindennapi PET palack, sörösdoboz, kutyaszar és még ki tudja mi. Szóval a szenny és mocsok országa vagyunk. De ez jó. Vagy nem? Csak kevesen szólunk? Vagy csak kevesen merünk szólni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.