Az emberi erőforrások minisztere Budapesten született, de azzal öregbítette Vas megye hírnevét, hogy ott járt iskolába. A Vas Megyei Közgyűlés eddig nem adományozott díszpolgári címet, de most valamiért úgy gondolta, kéne egy ilyen. Létrehozták tehát a címet, és úgy döntöttek: azt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere érdemli meg legjobban. A miniszter a Hosszúperesztegen rendezett Megyenapon vette át a kitüntetést.

Forrás: index.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Nem élhettek „muzsika”-szó nélkül

avagy nem is tudták milyen üres volt az életük

Nem mondom, hogy hibátlan az élet a vazsban, de biztos valamivel jobbnak tartják, mint sok más részét az országnak. Azonban most egy újabb, magasabb szintet lépet az élet. A megye vezetése – 8gye, hogy azért vannak dolgok, amikre ők is jók – igazi hiánypótló intézkedést tettek: „A Vas Megyei Közgyűlés eddig nem adományozott díszpolgári címet, de most valamiért úgy gondolta, kéne egy ilyen. Létrehozták tehát a címet, és úgy döntöttek: azt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere érdemli meg legjobban.”!
Az igazat megvallva engem ez a „Vas megye jó hírnevének öregbítése érdekében végzett áldozatos tevékenység” dolog azért elgondolkodtatott, főleg annak ismeretében, hogy az oknyomozók szerint – lehet hiányos latin és/vagy ógörög tudásuk az ok – mindössze néhány évet töltött iskolás korában Sárváron! =))

karma1
@RonaGyuri: Nade MILYEN iskolaeveket!!?? Hat ott tanulta meg a betuvetest, a szorzotablat - nagy valoszinuseggel ez eddig egy vas megyeinek sem sikerulhetett, mert nem nagyon emlekeznek meg roluk ...:o)))
Biztosan azert tettek meg ezt az idiotat professzornak, mert mar tul sok embert olhetett meg a Kekgolyoban... Professzorkent meg bekerulhet egy vezeto pozicioba, IRODABA, ahol mar nem vegzalhatja tovabb a betegeket. Mert akinek van egy kis korhazi gyakorlata, az tudja, hogyha igazan jol sikerult mutetet akar, akkor azzal az orvossal csinaltatja, aki egesz nap peldaul melldaganatokat tavolit el, nem pedig azzal, (a proffal), aki talan csak egyszer vagy ketszer mut egy heten...
Pont ilyen hulye ezoterikus idiota volt a grespik laszlo is, aki mindenkit beperelt, aki nem fogadta el az allitasait. (O mondta, hogy az orszag szivcsakraja a Pilisben van, meg hasonlo elmebetegsegeket is allitott).
Ugyanez vonatkozik erre a baromarcura is, aki a Tizparancsolattal akar AIDS-et gyogyitani.
Gauntlet
Jézus Mária Hara Krisna! Ezek maguknak adnak kitüntetésket?!? A szervilis ás fejlődhet még? Mondjuk Brezsnyev is megadta magának az összes kitüntetést, egyedül a Hős Anyát nem tudta ( mert az ugye tényleg furcsa lett volna!)
tudode
Ha Kásler professzor a Vas megyei "diszpolgárságát" az onkológiai munkásságáért tisztelték meg VOLNA az OK, de az un. "emberi erőforrások" minisztereként MÉG NEM BIZONYÍTOTT SEMMIT, azon túl, hogy a TÍZPARANCSOLAT mormolása .. G Y Ó G Y Í T, és MOSS KEZET a kórházi fertőzések ELLEN, az smanca.
.
Ahelyett, hogy odahatna a GAZDIJÁNÁL, hogy a KÓRHÁZI FERTŐZÉSEK csökkentését "csak" a KÓRHÁZAK ÁLLOMÁNYÁBAN alkalmazott HIGIÉNIAI SZAKMUNKÁSOKKAL lehetne részben elkerülni, mivel a KÜLSŐ MASZATOLÓK a betegek testnedveit kenik szét egy letykóval.
.
Amely következtében ÉLETERŐS EMBERI FORRÁSOK falunyian találják magukat a PLÉH TEPSIVEL gyógyulás helyett a HŰTŐHÁZBAN!
.
Kész diliház a XXI. században TÍZPARANCSOLATTAL nem is lenne szükség, hiszen a GAZDI FIACSKÁJA a FELHÁZBAN kézrátéttel, és színpadról képeSS gyógyitani!.
.
Tehát az ÁLLAMIGAZGATÁS legalább olyan TUDOMÁNY, mint az orvoslás bármely ága, NEM BIZONYÍTOTT a professor a NYALAKODÁSON kívül semmit!
RonaGyuri
@Horizont: @karma1: @tudode: azért gondújátok meg micsuda szegénységi bizonyítvány ez a vazsi emberekről! Csak egy ilyen mondvacsinált ürüggyel leltek alkalmas embert! =))
relleporp
A (dísz)pintyek a legellenállóbb állatfajták, soha ki nem halnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!

Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.