Az esküvő után már a családalapítást tervezi Weisz Fanni és férje, Hajmásy Péter.

Másfél hete kötötték össze az életüket hivatalosan, és ugyan a menyasszony édesanyja, Ágnes nem volt jelen a szertartáson és a lagzin, az ifjú pár szerint kiválóan sikerült az esküvő.

„Egy álom volt az egész, még most sem hiszem el, hogy ilyen szuperül sikerült minden!

Jól éreztük magunkat, soha nem fogom elfelejteni. Másnap hívogattak a vendégek, hogy ennyire még nem érezték jól magukat esküvőn, és szeretnék, ha jövő héten is lenne még egy ilyen lagzi, mert annyira pompás volt minden. Nekünk pedig az volt a legnagyobb boldogság, hogy tényleg ennyire jól sikerült, mindenki imádta” – nyilatkozta a Blikknek Weisz Fanni.

„Természetesen szeretnénk saját családot. Már öt és fél éve vagyunk együtt Petivel, ami szerintem egy házasságban is szép időnek számít, nemhogy egy kapcsolatban. A következő lépcsőfok a baba érkezése lesz. Nagyon szeretnénk már kisbabát, és remélem, két szuper gyerekünk lesz,

akiknek mindent meg szeretnék majd adni, hogy boldogok legyenek az életben. Úgy gondolom, ha ő vagy ők boldogok lesznek, én is az leszek”– mondta Fanni.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Weisz Fanni

(Blikk)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Hát! ez tényleg hatalmas bejelntés volt. Csoda, hogy egyben maradt a plafon! Az azért érdekes, hogy ő gyerek/ek/kel képzeli el a teljes boldogságot, de egy pillanatra sem jut eszébe, hogy ő, mint gyerek, mekkora bánatot okoz folyamatosan a saját anyjának. Majd az élettől visszakapja és talán egyszer megérti...
colibri
Hát! ez tényleg hatalmas bejelntés volt. Csoda, hogy egyben maradt a plafon! Az azért érdekes, hogy ő gyerek/ek/kel képzeli el a teljes boldogságot, de egy pillanatra sem jut eszébe, hogy ő, mint gyerek, mekkora bánatot okoz folyamatosan a saját anyjának. Majd az élettől visszakapja és talán egyszer megérti...
magyarbakancs
Nem tudom ,hogy ezek a cölöpök,média hülye emberek gondolkodása normális-e?
Talán elvagyok maradva az új trédtől,hogy mennél nagyobb ribanc,köcsög,kurva valaki annál menőbb.
Az biztos ,hogy a búbánatos,náthás,zimankórós,,tetves szájba cseszett francot érdekel valakit ,hogy média majmok ,hogy élnek.?
Mert ha igen hát az illető is zzzaaakkkkaaannntttt.
volvós
Ennek a q...nak az agyára ment a férjhezmenés...de nyugodjon meg, nem lesz probléma a gyereknevelés, hála pártunknak és kormányunknak...ANYUKÁDAT pedig tiszteljed, mert Ő hozott a világra és nevelt fel !!!
ittott
egy ribanc hozzá képest néma. na jó nem süket. de hogy eszetlen celeb lett belőle, az fáj. eddig szurkoltam neki, de mos tár mehetne a levesbe.
Katalina62
Tapintatlanságért, és gonoszkodásért Fanninak, és vagy a férjének sem kell a szomszédba menni! Nemcsak anyuka a hunyó a viszony elmérgesedése miatt!
Eladott Ország
Gyerekvállalás előtt nem ártana rendbe tenni a zűrös vállalkozási ügyeiket, nehogy a pelenkapénz helyett bírságra kelljen gyűjteni, vagy rablátogatási bablevesre. Erre a pasasra a halott tengerimalacomat sem bíznám rá... csak rá kell nézni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.