Több adótartozás is terheli a siket modell, édesanyja szerint ismeretlen papírokat írattak alá a lányával.

Börtöntől félti édesanyja Weisz Fannit
Fotó: Instagram/realweiszfanni

Több adóbehajtás is folyik a Weisz Fanni Stúdió Kft. ellen, a nevével fémjelezett modelliskolát pedig dühös szülők nyomták fel a NAV-nál, miután nem kaptak számlát a programot működtető cégtől – tudta meg a Bors.

Azzal kapcsolatban egyelőre még nincs információnk, van-e bármilyen büntetőeljárás, de a mérlegek hiánya miatt a NAV automatikusan fel szokta jelenteni az ügyvezetőt a számvitel rendjének megsértése miatt, ami akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is szankcionálható. Súlyosbítja a problémát, ha más hitelező felé is tartozásai vannak, mert ha pert indítanak ellene, a cégvezető saját vagyonával is felel 

- állítja Halász Tamás, Fanni ügyvédje.

Léránt Ágnes, Fanni anyukája a Vasárnapi Borsnak azt mondta, lányának nincsenek meg a megfelelő ismeretei a cégvezetéshez.

A 2015-ös döntés egy taggyűlésen történt, ahol egy ügyvédnő úgy íratott vele alá egy meghatalmazást, hogy nem ismertették vele jelnyelven a tartalmát. Hangsúlyozom, Fanni nagyon intelligens, de ő a jelnyelven keresztül tudja csak összeszedni a tökéletes értelmezéshez szükséges információkat

- mondta Fanni édesanyja, aki attól tart, lánya vesztébe rohan, de ő mindent megtesz, hogy ne így történjen.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Commenter
@volvós: egyetértek! Egyébként messze van a valódi halláskárosulttól. Beszél is, hall is tehát se nem süket(egy implantátumnak köszönhetően) se nem néma, csak gátlásos, pont erre vall a bulvárban való szereplése is.
www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/weisz-fanni-valojaban-hall-es-beszel-de-gatlasos-ezert-kevesen-tudjak
Ha meg annyira aluliskolázott, hogy a magyar nyelvet olvasva sem érti, csak jelnyelven, akkor nem kell megtenni cégvezetőnek, és akkor nem kell azon sopánkodni vagy azzal mentegetőzni, hogy nem tudja mit ír alá. Ha képtelen napi szinten intézni a saját ügyeit fogyatékossága révén akkor a saját érdekében (hogy mások ne herdálhassák el a vagyonát pl. amire most az anya hivatkozik, akkor gondnokság alá kellett volna már jóval korábban helyezni. Ehhez nem szükséges pszichiátriai betegségben szenvedni. Ha az anyja ennyire félti, akkor talán nem a szépségiparba kellett volna beengedni, "bármennyire rendkívül intelligens is" (az anya szavai) hiszen fizikailag egészséges embereknek is embert próbáló közeg lehet az. (ld. pl Molnár Csilla esete). Most már az anyja is, és ő is túltolta a nyilatkozatokat. Nem szoktam bulvárhoz ennyit hozzászólni, se beküldeni, de most már nagyon elég ennek a nem túl intelligens lány anya vej triónak a napi kisezer önreklámjából és jajveszékeléséből. Oldják meg. Jelnyelven vagy anélkül.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Ilyenkor " süket " a lelkem, de amit akar azt meghallja.
A NAV-nál nem előny a süketség !!!
Katalina62
Ebbe a KFT-ben nem volt benne anyuka is, de azt olvastam valahol, hogy öt kitették az KFT- ből? Anyuka nem felelős a helyzetért? Anyuka miért hagyta, hogy Fanni úgy írjon alá valamit, hogy nem tudja mit ír alá? Vagy akkor ő már nem volt a cégnél?
Commenter
@volvós: egyetértek! Egyébként messze van a valódi halláskárosulttól. Beszél is, hall is tehát se nem süket(egy implantátumnak köszönhetően) se nem néma, csak gátlásos, pont erre vall a bulvárban való szereplése is.
www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/weisz-fanni-valojaban-hall-es-beszel-de-gatlasos-ezert-kevesen-tudjak
Ha meg annyira aluliskolázott, hogy a magyar nyelvet olvasva sem érti, csak jelnyelven, akkor nem kell megtenni cégvezetőnek, és akkor nem kell azon sopánkodni vagy azzal mentegetőzni, hogy nem tudja mit ír alá. Ha képtelen napi szinten intézni a saját ügyeit fogyatékossága révén akkor a saját érdekében (hogy mások ne herdálhassák el a vagyonát pl. amire most az anya hivatkozik, akkor gondnokság alá kellett volna már jóval korábban helyezni. Ehhez nem szükséges pszichiátriai betegségben szenvedni. Ha az anyja ennyire félti, akkor talán nem a szépségiparba kellett volna beengedni, "bármennyire rendkívül intelligens is" (az anya szavai) hiszen fizikailag egészséges embereknek is embert próbáló közeg lehet az. (ld. pl Molnár Csilla esete). Most már az anyja is, és ő is túltolta a nyilatkozatokat. Nem szoktam bulvárhoz ennyit hozzászólni, se beküldeni, de most már nagyon elég ennek a nem túl intelligens lány anya vej triónak a napi kisezer önreklámjából és jajveszékeléséből. Oldják meg. Jelnyelven vagy anélkül.
Commenter
@Katalina62: én eddig sajnáltam az anyát, pl. a kamu meghívó miatt, de lásd alább, most már arra gondolok hogy az 'aranytojást tojó buta tyúkot" nem akarja elengedni. Ő is nyakig benne van ebben ő tette meg a süket, csak jelnyelven "jól" értő lányát cégvezetőnek
Katalina62
@Commenter: lehet, hogy igazad van, de az is lehet, hogy amíg társ volt a cégben minden rendben volt, ami azért Fanninak is jó lehetett! Ha kirakták a cégtől a férfi megjelenése után történhet, és nem azóta van baj?A Modeliskolához az anyának gondolom nincs köze, vagy igen?
Commenter
@Katalina62: amennyire kivehető volt a történetből az anya vezette először a céget a modelliskolát, ő indította a modellpályán a lányát, aki később a férjjel akarta a céget továbbvinni.
Commenter
@Katalina62: ordas nagy kamu, lehúzás tele ígéretekkel, csillagászati összegért, gagyi FB toborzással:

www.egerhirek.hu/2017/02/21/orszagos-hiru-modellugynoksegeknek-castingolja-weisz-fanni-az-egri-tehetsegeket/kozelet/szabokatalin
(a szülői név az milyen?)
és vannak/voltak akik ennek bedőltek! Bottal üthetik a pénzük nyomát.
Katalina62
@Commenter: tehát , ha igaz, a bajok azután kezdődtek, hogy anyukát lapátra tették! Ha ez igaz, a szerelem, öl butit, és nyomorba dönt!
Commenter
@Katalina62: csúnya ébredés lesz ez, de nem baj, okoztak már elég kárt. Azóta már sok megvezetett ember jelentkezett hogy semmit nem kaptak a pénzükért. A menedzsment és a modellkedés is szakma hogyan menedzselhet modell-reménységeket vagy bármit egy kommunikációs gondokkal élő valaki? Akinek épp hogy a SNI általános iskolai végzettsége van csak meg? Attól hogy szépségversenyt nyer valaki még nem modell vagy modell menedzser.
Katalina62
@Commenter: szerintem amíg az anya Fanni érdekeit is nézhette, a férj, és a barátja, vagy pancser, vagy csaló!
Commenter
@Katalina62: az anya maga hozta össze a lányát ezzel a férfival, a randikra is elkísérte, náluk is lakott. Minden nagyon szép és jó volt az anya sem talált kivetnivalót a férfiben. Sokáig nem.Aztán mégis...az anya is sáros, ő is segítette ezt a kapcsolatot.
Katalina62
@Commenter: nem biztos, hogy kezdettől fogva tudta, hogy baj lesz, hogy milyen a pasas! De igazad lehet!
Commenter
@Katalina62: nem állítom hogy igazam van, csak én úgy látom a dolgokat ahogy leírtam. És az anya is benne van az egész csak itt, csak nálunk modellkedés és modellügynökség elindításában, tudta is h. kb nesze semmi fogd meg jól sok pénzért és ez alól nem menti fel az sem hogy félreismerte a vejét. Ezt hívják celebségből való meggazdagodásnak mások kárára.
szaboria1
@Commenter: 16:47-re anyuka elesett a jó kis pénzt hozó vállalkozásból. Most már mindet mond de lehet, hogy fele sem igaz. Jobban tenné ha nem nyilatkozgatna.
Desischado
@Commenter: Teljesen egyetértek veled, nincs is mit hozzáfűzni, legfeljebb annyit, hogyha annyira "intelligens", akkor miért írt alá egy olyan papírt, aminek nem ismeri a tartalmát. Nekem is elegem van már ebből a nyavqajgásból, amúgy sem büntetik meg, hiszen fideszes! Nem véletlenül bazsajgott állandóan áder mellett. Téged, engem, vagy a szomszédot menten megbüntetnék, az biztos, de fannykának tuti, hogy nem lesz semmi baja.
Eladott Ország
Úgy látom, Fanninak nem csak a hallásával van baj.
szaboria1
Micsoda szülők ŐK nyomták fel lányukat a NAV-nál. Látszik a pénz mindennek a motivációja. Vegyék már tudomásul a lányuk nagy korú ráadásul férjhez is ment. Innentől kezdve nem kell beleszólni az életébe.
Én jártam süket és nagyot halókkal egy osztályba nem igazán viselik el ha nagyon utasítgatják őket. Pláne ha a Fanninak jobban kinyílt a szeme és már másként látja a világot mint amit a szülök akartak neki elképzelni.
Dr plágium
@Desischado: Megússza mint a többi fideszes celeb. Már ha igazak ezek a híresztelések, bevallom már kétségekkel fogadok minden hírt. Lehet csak felfújja anyuci mert kiesett a pixisből.
@szaboria1: Én is ezt mondogattam, nem kellett volna a családi szennyest a bulvárban ki teregetni. Fanni felnőtt nő, majd megoldja.
Azt mondják az okos ember a más kárán tanul, a buta pedig a sajátján :)
Eladott Ország
Gábor Zsazsa szerette ha róla szólnak a hírek, de nem úgy ha hülyét csinál magából és a családjából.
Katalina62
@szaboria1: nem Fanni anyukája nyomta fel a NAV-nál Fannit hanem a karosultak, nem? Nem helyes Fanni anyának hozzáàllása, de érthető, hogy nem tetszik neki, hogy lapátra tették a családiválalkozásból, és azt még haza is vágták!
Commenter
@szaboria1: azt hiszem tévedsz. Nem a szülei nyomták fel a NAV-nál hanem a szülők akiket a "modelliskolán" keresztül megkopasztott "tanítványonként" negyed-fél millió forinttal, úgy, hogy még számlát se kaptak a befizetett pénzről.A tanfolyam minőségéről és a hozzá kapott silány portfolióról, kamu-munkaigéretekről ne is beszéljünk Félrevezetés, rosszhiszeműség, ÁFA-csalás, stb. És akkor van képe milliós lagzival meg gyűrűvel villogni.
szaboria1
@Commenter: Érdekes a navnál nem találom de a pletyka lapok sem úgy hivatkoznak hanem csak találgatnak.
szaboria1
@Dr plágium: Nem tehetek róla de az az anya aki a gyermekét nagy nyilvánosság előtt kibeszéli számomra nem tetszik.
Dr plágium
@szaboria1: A régebbi cikkeknél kifejtettem erről a véleményemet, az most sem változott meg.
A gyerekemet nem szapulnám a nyilvánosság előtt és azt sem akit szeret. Ez valami beteges féltékenység, ami nem normális. Fanni felnőtt, miért akarta az anyja maga mellett tartani? Nem hiszem hogy csak a siketsége miatt (több ezer siket ember él önálló életet).

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.