Kollányi Zsuzsi május elején A Nagy Duett élő adásában jelentette be, hogy első gyerme­ké­­vel várandós.

„Mind az orvosok, mind a tes­tem által nagyon úgy fest, hogy várandós vagyok, nagyjából félidős, és akkor talán még nem árultam el túl sok mindent. A pá­rommal nagyon örülünk neki, szó is volt róla közöttünk tavaly arról, hogy szeretnénk gyermeket” – mondta Kollányi a Borsnak. 

„Így, hogy életem szerelmétől vá­rok kisbabát, számomra életem egyik legszebb utazása ez az elmúlt pár hét, hónap, minden nőnek csak kívánni tudom ezt az érzést” – mondta a kis­mama, akinek párja, Attila augusz­tus elején már a szülőszobából posztolt, tudatva a vi­lággal: megszületett a gyermekük, egy kisfiú.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Kollányi Zsuzsi

(Bors)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Nekem meg pattanás nőt a seggggeeeeemmmeeeennnn.
Érdekel valakit?
simmering73
Gratulálok. Négy és félhónapos terhesen rájöttünk, hogy terhesek vagyunk. Mire megbeszélik, hogy szeretnének gyereket, váratlanul már meg is fog születik.
Dr plágium
Augusztus elején megszületett és ide csak most ért el a hír???
magyarbakancs
@durbincs: "Elbírod a saját súlyod?" "Persze!" "Akkor hord el magad!!!"
"Miért viszik az anyóst mindig szavazni?" "Hogy szokja az urnát."
A bőgő álljon a hasadba és a rák pengesse!
A dohányzókészletedből már megint csak a pofádat hoztad el...
A farkadra lépek, és hanyatt löklek!
A harangozó verje félre a faszodat!
A hátad legyen elől!
A holló mondja a szemedre, hogy csemege!
A jobb kezem veszélyes, a másiktól még én is félek...
A kukac álljon a talpadba!
A ló nyalja meg azt a meztelen szemedet!
A pék rakjon tele.
A rák citerázzon a faszoddal!
A rák talicskázza ki a beledet!
A rendőr rajzoljon körbe!
A szaga átmentet képez a sajtpiac és a halpiac között.
A szél kuszálja össze a lábaidat...
A villamos szabja rád a rövidnadrágodat!
A viziló nagy állat, büdös a szája; mégsem mondja, hogy "Jegyeket, bérleteket!"
Adsz egy fényképet magadról? Meg akarom ijeszteni a húgomat.
Akkor legyen áramszünet, amikor a szívedet műtik.
Akkora a szád, hogy buszgarázsnak is jó lenne.
Akkora feneke van, hogy kirakós römit lehet rajta játszani.
Akkora orra van, hogy egy vak Moszkváig eltapogatna rajta.
Akkora paraszt, hogy a fagyit is bicskával eszi!
Akkora paraszt, hogy a filmet is kukoricával hívja elő.
Akkora paraszt, hogy a Göncölszekeret is megrakodná trágyával.
Akkora paraszt, hogy az óvodában 10 deka töpörtyű volt a jele.
Akkora paraszt, hogy bicskával eszi a fagylaltot.
Akkora paraszt, hogy bicskával eszi a vattacukrot.
Akkora paraszt, hogy diszkóba is traktorral megy.
Akkora paraszt, hogy folyik a kukorica a zsebéből.
Akkora paraszt, hogy ha előrehajol, kiesik a föld a szájából.
Akkora paraszt, hogy ha kinyitja a száját integet belőle a TSZ elnök.
Akkora paraszt, hogy kilóg a szájából a kapanyél.
Akkora paraszt, hogy kilóg a szájából a munkaegység...
Akkora paraszt, hogy kolbász köré tekerve kéri a vattacukrot.
Akkora paraszt, hogy kombájnnal jár iskolába.
Akkora paraszt, hogy már az oviban is szalonna volt a jele.
Akkora paraszt, hogy már az...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.