Hanem attól, amit a riporter művel. Miután a szülővárosa fideszes vezetése megszavazta neki a kitüntetést, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kijelentette, hogy „ebben a díszpolgári címben a karcagiak szeretete van benne”, illetve azt is bevallotta, hogy ő is „emberből van”. De semmi baj, mert „a feleségem gondoskodik arról azért, hogy minden a helyére kerüljön, tehát amikor az ember kicsit kezdene elszállni, akkor ő visszarángat a földre igazi jó karcagi menyecskeként.” Ugyanakkor ebben a méltatlanul elhanyagolt, eddig mindössze 100-szor megtekintett videóban nem Varga Mihály a legfontosabb, hanem a Karcag TV riportere, aki a meghatottságtól alig tudja feltenni a kérdéseit, de szerencsére azért sikerül neki.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Igen optimista vagyon, gyakran mondom, hogy biztos vagyok benne, hogy van még ennél lentebb (tudom, hogy ártunk és qurmányunk lesz még durvább is) is! Talán most tévedek! =))
Desischado
varga, mint ember?! Kikérem a magam és a többi embertársam nevében!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.