A ValóVilág negyedik szériájának egykori szereplője a valóságshow ősszel induló kilencedik évadának éjszakai kísérőműsora, a BeleValó egyik műsorvezetőjeként tér vissza.

A celeb ugyan az RTL Klubnak és a Való Világnak köszönheti az ismertségét, de az elmúlt években a TV2 műsoraiban tűnt fel. 

Ezért is meglepő felkérés korábbi csatornájától, hogy legyen a Való Világ 9 kísérőműsorának, a BeleValónak a műsorvezetője.

„Amikor megkeresett a csatorna, majd kiugrottam a bőrömből. Komoly esély ez számomra, már csak azért is, mert korábban már vezettem ezt a műsort, és úgy éreztem, borzalmas voltam. Most végre megmutathatom, mennyit fejlődtem„

– kezdte a Blikknek Baukó Éva.

„Azt kérték, felejtsem el a műsorvezetői attitűdöt, a személyiség kell!

A látszat ellenére komoly munka ez, egy 25 perces élő adásban, ahol egyedül van az ember, felkészültségre, logikai érzékre és humorérzékre van szükség” – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Baukó Éva hivatalos oldala

(Blikk)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ki az az ökör, aki érről a primitív hülye, közönséges, ócska kurváról állandóan kényszert érez írni, tájékoztatni, hogy hol mutogatja ócska lestrapált, lelakott testét és pénzért csinált műmelleit? Annyi szép és jó nő van a világon, miért ezt senkit próbálják nap, mint nap az orrunk elé tolni! Ki dugja?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
DR PRÉDlKÁTOR
De lepukkant kégliben van ez a nő... térdelve a priccsen...
Eladott Ország
Ki az az ökör, aki érről a primitív hülye, közönséges, ócska kurváról állandóan kényszert érez írni, tájékoztatni, hogy hol mutogatja ócska lestrapált, lelakott testét és pénzért csinált műmelleit? Annyi szép és jó nő van a világon, miért ezt senkit próbálják nap, mint nap az orrunk elé tolni! Ki dugja?
SystemError
Kiszopatott szó szerint a TV2 a Havassal, most meg mennél kurválkodni, te kettős partizán..
division
@Omarion Nebula: Egy ilyen műsorhoz minek akarsz nívós vezetőt? Aki normális el sem vállalja. Ide az ilyenek kellenek, hiszen neki már van ebben "múltja".
simmering73
Nofene. Nem volt jelentkező a sámfázásra? Azt mondta: van az a pénz, amiért szétteszem a lábamat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.