A súlyos szívműtétjét követő több hónapnyi hallgatás után hírt adott magáról Boros Lajos.

Borosról az év elején derült ki, hogy komoly szívproblémákkal küzd, a műtét pedig elkerülhetetlen volt: két szívbillentyűjét is operálni kellett. Majdnem fél év telt el, mire végül kés alá feküdhetett, ugyanis az orvosok először hízókúrát írtak neki elő, majd később prosztatamegnagyobbodás miatt kellett halasztani a beavatkozást.

„Lajos hamarosan ismét jelentkezik majd, ez biztos. Ennél többet viszont most nem mondhatok.

Néhány hét múlva már többet tudunk” – közölte a Blikkel Boros felesége.

Egy közeli ismerőse szintén arról mesélt a lapnak, hogy Boros Lajos egyre jobban érzi magát. „Sokat elárul, hogy végre megint használja a telefonját, nincs kikapcsolva. Bár nem tűnik nagy dolognak, de az, hogy régi jó barátja, Voga János lányáról, Vikiről már egy videót is megosztott a közösségi oldalán, egyértelműen azt jelenti, hogy visszatért” – mondta Boros Lajos egyik közeli barátja.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Boros Lajos

(Blikk)

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
@wagabund: Nem tudom, sosem bírtam őt sem a "Bocskort" ! Meg a többi hasonlókat !
wagabund
..."Megszólalt Boros Lajos felesége"...

meg még néhány millió nem Boros Lajos feleség is...

ez miért hír? pffff..
maci0427
@wagabund: Nem tudom, sosem bírtam őt sem a "Bocskort" ! Meg a többi hasonlókat !
cikicakk55
@maci0427: Számomra Boros még elviselhetőbb volt,de sajnos Bochkorral közösen vezették évekig a Sláger rádiót és ez sokat vissza vett Boros megítéléséből. Nekem mindig az jut eszembe róluk,mikor Bochkor azt mondta egy emberről,hogy " megdöglött" Na akkor nagyon felpörgették a telefon forgalmat,mivel akkoriban még nem volt( ha egyáltalán volt már akkor) Internet. Az biztos,hogy hetekig lehetett róla olvasni.Szinte minden akkori újság lehozta ezt és a telefonon kapott sms-eket is. Azóta mind a kettőjüket megvetem,mert Boros is éppen lecseszhette volna élő adásban,azonnal a társát,nem kellett volna addig várnia,még az egész ország felhördül. Igaz,utána sem kapta meg a magáét egyik Sláger rádiós tagtól sem( tudtommal)
wagabund
@cikicakk55: az általad említett "rádiós nagyágyú" semmit nem változott...mi, rádióhallgatók bármikor kikapcsolhatjuk, de a családja? azoknak nehéz lehet..nagyon nehéz...
cikicakk55
Na igen.Sajnos legtöbbször a család és azon belül is főleg a gyerekek szívják meg nagyon a szülők bár milyen kirívó magatartását. Gondolom elég jól kereshetett azért,tehát van az a pénz amiért eltűröm,hogy szőrös a hátam. Az én férjem így beszélt volna egy emberről,( ráadásul nem is egy bűnözőről,vagy valami alávaló emberről mondta) biztos,hogy megingatta volna a házasságunkat. Akkoriban a Magyarok még sokkal érzékenyebbek voltak a sértésekre. Akkor még nem ültették el a magot a fejekbe,hogy gyűlölj mindenkit aki nem veled és nem a pártoddal,kormányoddal ért egyet. sajnos ma már nekem is vannak ilyen gondolataim,és igaz lehetőleg csak magamban,de van akinek én is ugyan azt kívánom és abban a hangnemben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.