Nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be új, őszi programstruktúráját a TV2. Október 8-tól a hét minden estéjén saját gyártású szórakoztató műsorok várják a nézőket és három fikciós sorozat is színesíti a kínálatot.

Szeptember 24-én a RAM Colosseum színpadán Liptai Claudia és Ördög Nóra vezetésével ismertette őszi műsorrendjét a TV2. Fischer Gábor programigazgató a struktúra bemutatása előtt beszélt a televíziós piac változásáról, értékelte a TV2 Csoport ez évi eredményeit és felvázolta célkitűzéseit.

Az új programstratégia a saját gyártású műsorokra épül: hétköznap esténként és hétvégente is szórakoztató műsorokat kínál a nézőknek. A TV2 estéi október 8-tól a Tények után tehát az alábbiak szerint alakulnak:

HÉTFŐ

Ninja Warrior Hungary 2018

A közönségkedvenc és szakmai díjjal is elismert szuperprodukció második évadában is több ezer jelentkező közül került ki az a háromszáz mindenre elszánt harcos, aki a kamerák kereszttüzében igyekszik meghódítani a legyőzhetetlennek tűnő akadályokat. A TV2 produkciója visszatér, október 8-tól hétfő esténként új pályával, új kihívásokkal és új műsorvezetőkkel. Tilla mellett ezúttal Kasza Tibi követi majd a versenyzők minden mozdulatát. A pálya szélén pedig Stohl Luca kérdezi majd a versenyzők családtagjait, és a bátor ninja-jelölteket. A szuperprodukció online riportere a csatorna vlogger pályázatának nyertese, Budavári Balázs lesz, akinek segítségével a nézők minden idők egyik legkeményebb műsorának kulisszái mögé tekinthetnek be. Lesz-e idén magyar ninja? Elnyeri-e valaki a mesés 20 millió forintos főnyereményt? Hamarosan kiderül!

Elrabolva

A Ninja Warrior után egy új, amerikai-francia akciósorozatot debütál, Elrabolva címmel. A sorozat Luc Besson ötlete nyomán készült. A Liam Neeson-féle kultikus filmtrilógia előzménysorozata országos televíziós premierként érkezik a TV2-re. A széria a fiatal Bryan Mills életútját követi, akit a CIA azután alkalmaz, hogy egy vonatnyi ártatlan embert megmentett a bűnözőktől, ám egy közeli hozzátartozóját mégis elvesztette. A kitörölhetetlen tragédia arra készteti Millst, hogy a CIA kötelékében vegye fel a harcot a bűnözőkkel. A főszerepet a Vikingekből már jól ismert Clive Standen alakítja.

KEDD

A legbátrabb páros

Tátongó szakadék, meredek sziklafal, lángoló autó, tengerbe merülő vasketrec… A dán formátumú, The Bravest című kaland-reality magyar verziójában sztárpárok küzdenek meg félelmeikkel, és a legextrémebb feladatokban próbálják legyőzni fizikai és pszichés korlátaikat. A mindenre elszánt játékosok egy gyönyörű szigeten, Máltán birkóznak meg az elemekkel. Hogy végül Schobert Norbi és Rubint Réka, Keleti Andrea és Kovács Zoltán, Palácsik Lilla és párja, Tamás, Pintér Tibor és kedvese, Frida, Singh Viki és párja, Tamás, esetleg Németh Kristóf és szerelme, Zita vagy éppen Szabó Ádám és Tóth Andi nyerik el a Legbátrabb páros címet és a 10 millió forintot, hamarosan kiderül!

A műsort egy igazán összeszokott páros, Tilla és Majka vezeti majd.

Bogaras szülők

Még ezen az estén, az izgalmak után egy vadonatúj, saját gyártású fikciós sorozattal jelentkezik a TV2. A hazájában rendkívül népszerű holland széria, a Lice Mother adaptációját Bogaras szülők címmel láthatják majd a nézők kedd esténként. A kiváló színészekkel, forgatókönyvvel és profi alkotógárdával készült vígjátéksorozat egy általános iskolában játszódik, és kulturális és szociológiai szempontból is a társadalom különböző rétegeiből származó emberek együttélését, konfliktusait mutatja be humorral fűszerezve. A főbb szerepeket többek között – Ónodi Eszter, Csákányi Eszter, Mészáros Máté és Téby Zita (akit korábban a Fapadban és a Hactionben is láthattunk) játsszák. Az epizódokat a TV2 Csoport megbízásából az IKO Műsorgyártó Magyarország készítette.

SZERDA-CSÜTÖRTÖK

Mit tenne a gyereked?

A hét közepén a kicsiké a főszerep a TV2 képernyőjén. Szerdán és csütörtökön a Tények után látható A Mit tenne a gyereked?, ami a What would your kid do? című népszerű nemzetközi formátum magyar verziója. A műsorban óvodáskorú gyerekek vesznek részt különböző ügyességi, és bátorságpróbákon, miközben szüleik megpróbálják megtippelni, hogyan reagálnak csemetéik a különféle vicces és szokatlan helyzetekben. A kicsiken múlik a nyeremény is: szüleik nélkül kell dönteniük, hogy melyik ajándékot akarják hazavinni. A nyereménypár egyik fele egy olyan tárgy, ami anyu és apu álma, a másik pedig egy olyan, amire csak a gyerekük vágyik. A műsorvezető Ördög Nóra.

Sztárok és párok

Tavaly bebizonyosodott, hogy egy nagyon egyszerű ötletből is lehet sikeres műsort készíteni. A Pénzt, vagy éveket! formátumához hasonló, tippelős vetélkedő mutatkozik be a Mit tenne a gyereked? után szerda és csütörtök este. A Couple or not magyar verziója a Sztárok és párok nevet kapta, a műsorban az ismert emberek ezúttal arra vállalkoznak, hogy a stúdióban lévő 20 civil szereplő közül kitalálják, hogy ki az a 12, akik párt alkotnak. Játékosként feltűnik majd többek között Ördög Nóra és Tilla, Király Viktor, Horváth Tamás, Gáspár Zsolti és Evelin, valamint Fásy Ádám és Pintér Tibor is. Ha a sztárok ügyesen tippelgetnek, 15 millió forint is ütheti a markukat A bevált recepten nem változtat a csatorna, ezt a műsort is Kasza Tibi vezeti majd.

PÉNTEK

Csak show és más semmi

Október 12-én a Tények után bemutatkozik a TV2 új, nagyszabású, élő showműsora, a Csak show és más semmi. Tizenkét híresség vállalkozott arra, hogy hétről hétre, határaikat átlépve, számukra idegen terepen bizonyítsák tehetségüket, nem csak magukat, de a közönséget is szórakoztatva. A látványos színpadi produkciókban kulcsfontosságú lesz az akaraterő és a teljesítmény, amelyekkel a nézők mellett olyan ítészeket kell lenyűgözniük a szereplőknek, mint Balázs Andi színésznő, a TV2 népszerű műsorvezetője, Tilla, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója, ifj. Richter József, valamint Badár Tamás bűvész-humorista. Akik a showkirályok és showkirálynők között versengenek majd péntek esténként a legjobbnak járó címért: Tatár Csilla, Köllő Babett, Horváth Éva, Eke Angéla, Szandi, Koholák Alexa, Vastag Csaba, Schobert Norbi, Veréb Tamás, Curtis, Pápai Joci és Baronits Gábor.

Korhatáros szerelem

A Korhatáros szerelem régen várt új évada péntek esténként, a Csak show és más semmi után látható, vadonatúj részekkel. Vajon miként alakul Eszter (Kovács Patrícia) és Dávid (Kovács Tamás) szokatlan szerelmi története? Visszatér a volt férjéhez (Kamarás Iván) vagy egy újabb udvarló (Árpa Attila) csavarja el a fejét? A romantikus vígjátéksorozat újabb izgalmas fordulatokat tartogat a nézőknek. A második évadban feltűnik jó néhány új csábító és még több humor, még több pikáns jelenet látható. A sorozatot a TV2 Csoport megbízásából ezúttal is az IKO Műsorgyártó Magyarország a ContentLab Factoryval együttműködésben készítette.

SZOMBAT

MasterChef Junior

A világ legnépszerűbb főzőműsora, a Masterchef konyhája a hírességek után a legkisebbek számára is megnyitja kapuit. Szombat esténként, a Tények után érkezik a Masterchef Junior, melyben a pultok mögött 9-13 éves gyerekek mérik össze tudásukat. A sok száz jelentkező közül a 16 legjobb küzd meg egymással a stúdióban 10 héten keresztül, hogy közülük valaki végül elnyerje az első Masterchef Junior címet, élete első millióját, valamint egy külföldi és belföldi utazást, ahol családjával együtt kipihenheti a verseny fáradalmait. A műsorban feltűnik Schobert Norbert és Rubint Réka fia, Norbi is, aki rendszeresen főz vacsorát a családjának, illetve láthatjuk Temesvári Andrea Grand Slam győztes teniszező fiát, Milánt. A gyerekek felnőtteket megszégyenítő módon forgatják a fakanalat és olyan bámulatosan kombinálják a különböző alapanyagokat, hogy néha még a Mautner Zsófia, Szendrei Bence és Pesti István alkotta zsűrinek is tátva marad a szája.

VASÁRNAP

Sztárban Sztár

A TV2 showműsorának sikerét nem csak a nézettségi adatok igazolják, összesen kilenc díjat zsebelt be a produkció az évek során. A Sztárban Sztár lett Az év leg-leg-legje 2014-ben és 2016-ban; A legjobb szórakoztató és zenei tévéműsor 2014-ben és 2016-ban, A legjobb nagyszabású showműsor 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban; Az év televíziós produkciója 2014-ben és 2017-ben. Az ország házibulijának színpadára eddig hatvanegy ismert énekes állt, hogy elképesztő átváltozásaikkal meggyőzzék a nézőket és a műsor zsűrijét. Öt sikeres évad után nincs megállás, október 14-én visszatér a Sztárban Sztár. Az új évad szereplői már készen állnak, hogy bebizonyítsák, hogy ebben a műsorban senki sem az, akinek látszik.

Hien, Odett, Sári Évi, Szőcs Reni, Tolvai Reni, Völgyesi Gabi, Burai Krisztián, Freddie, Gesztesi Károly, Kállay Saunders András, Pintér Tibor és Torres Dani lép színpadra, hogy a nézők mellett lenyűgözze a Sztárban Sztár négy tagú zsűrijét: Liptai Claudiát, Majkát, Papp Szabit és Stohl Andrást.

Aranyélet

Szeptember 23-án debütált a TV2-n a magyar HBO díjnyertes sorozata, az Aranyélet. A sorozat a látszólag tökéletes életet élő Miklósi családról szól. A családfő sikeres vállalkozó, a feleség egy hajléktalanokat segítő alapítványnál önkénteskedik. Lányuk osztályelső, és még a család feketebáránya, a lázadó kamasz fiú is igazi tehetség, épp a rapkarrierje beindításán ügyködik. A fényűző aranyélet azonban csak látszat. Miklósiék gondosan eltitkolják, hogy súlyos hiteltartozásuk van, hogy a luxusvilla, amiben laknak, a család maffiózó barátjáé; és hogy kisebb-nagyobb bűncselekményekből tartják fenn az életszínvonalukat. Amikor elérkezik a pillanat, hogy a családfő besokall, és elhatározza, hogy jó útra tér, az idill hamar semmivé foszlik. Kiderül, hogy mindenkinek eltérő elképzelései vannak a boldogulásról.

Az Aranyéletben olyan nagyszerű színészek alakítják a főszerepeket, mint Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Döbrösi Laura, Olasz Renátó és Anger Zsolt.

Legyen Ön is Milliomos!

Második évadával és Liptai Claudia műsorvezetésével érkezik a Séfek Séfe. Wolf András, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor ezúttal is a legtehetségesebb amatőr és profi szakácsokból választ magának csapatot, hogy hétről hétre egyre finomabb ételeket készítve kiderüljön, ezúttal kinek a tanítványából válik majd a séfek séfe. A tavalyihoz képest még nehezebb kihívások várnak a versenyzőkre, a séfek feladatát jó pár meglepetés is nehezíti majd a verseny során.

Visszatér minden idők egyik legnépszerűbb televíziós vetélkedője, a Legyen ön is milliomos! A TV2 hamarosan műsorára tűzi a gameshow-t, a játékmester ezúttal Gundel Takács Gábor lesz, aki már nagyon várja, hogy beülhessen a legendás forgószékbe.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
és ez ki a tökömet érdekel??? Azért van egy szint ,ami alatt az ember már nem nézi a csatornákat...ez bőven alatta van!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Vajna András TV2 nevű kanálisa, a pártállam kezében lévő szakmai-etikai-erkölcsi alapvetéseket páros lábbal taposó, kilóra felvásárolt szolgamédia. A kormány úgy veszi át a hatalmat a teljes hazai média felett, TV2, M1, Hír TV , Echo TV hogy a számlát bizony velünk fizettetik meg. Akár akarjuk, akár nem. Reméljük Bencsik, Bayer és a kormány többi seggnyalója majd napi rendszerességgel fog vendégeskedni a jobboldali értékeket nagy becsben tartó kormányfelszopók stúdiójában, úgyis szinte alig látni ezeket a nagyszerű hazafiakat és a TV2 karaktergyilkolásban verhetetlen, takonygerincű stábját a közpénzből milliárdossá tett adóelkerülő pocokpofájú ingyenélő strómanjával együtt. Pedig ezeknél az enyveskezű percembereknél büdösebb, mocskosabb lényeket el sem tudok képzelni.
Rockxy
Honnan van erre a szarra pénz?
Nézik a birkák.
Szóval, nem ér panaszkodni.
Pálinkás Pál
és ez ki a tökömet érdekel??? Azért van egy szint ,ami alatt az ember már nem nézi a csatornákat...ez bőven alatta van!!!
telegdilaci
Most már csak a nézőket kell meggyőzni! hogy nézzék is ezeket az új műsorokat!
Borsodi
@Pálinkás Pál: Megfejelik még a feliratos Amerikai filmekkel.vissza a múltba.
Ó-buda
vajon ennek a sok szemétnek lesz-e nézöje??
papa.49
Milyen jó, hogy már több mint két éve ,,száműztem,, a távirányítóról a tv 2 t ))))))))))))))))))))))))
Nessy
Továbbá tízpercenként új kormányinfo reklámblokk!
csipetke
Rájött a vén parazita hörcsög,hogy negyvenötödször vetített filmekkel nem kerülhet az RTL elé?Hát,ahogy olvastam ezeket az "új"fejlesztéseket,ezekkel se fog.Ugyanis az emberek nagyrésze,a valódi kétharmad pont azért nem nézi a tv2-t,mert viszolyognak a tulajdonosától.
Desischado
Nézze a hóhér ezt a fidesz lakáj szennymédiát!
simmering73
Ennyi szart már rég láttam egy csatornába zsúfolva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.