Luxus Vivi több közönségtalálkozót is tartott a múlt héten. Ezeken számos rajongója is könnyek között vallott arról, hogy az ő példáján felbuzdulva találtak magukra a hétköznapokban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,

Múlt csütörtökön Debrecenben jöttek össze Vivi kedvéért több százan, míg a hét végén testvére budapesti étterme előtt gyűltek össze a fiatalok, hogy beszélgessenek, avagy csak egy aláírást kérjenek az egykori atlétától

- számolt be a Blikk.

Nagyon jólesik, hogy ennyien keresnek és kedvelnek! Csodás volt a közönségtalálkozó, meglepően sokan voltunk, ráadásul meghirdettem, hogy a ruhakollekciómból az első négy lány kap egyet-egyet a saját méretében, talán ezért is akadt olyan, aki már korán reggel odaállt, hogy ő lehessen az első

– mesélte a Blikknek Vasvári Vivien.

A 27 éves celeb elárulta, számos elképesztő és inspiráló történetet hallott.

Volt egy lány, aki sírva mesélte, hogy balerinakarrierjében ugyanazt kellett megélnie, mint nekem a sportban. A gerince sérült meg, de azt mondta, én adtam neki erőt a továbblépéshez a példámmal. Edző vagy óvónő lesz, mivel imádja a gyerekeket, akárcsak én. Együtt könnyeztünk a történetén

- mesélte Vivi.

Az aláírásokat osztogató Vivien elmondta, a fővárosi találkozónak igazi lezser, kerti parti hangulata volt.

Sokan úgy tartják, hogy a példaképük vagyok, de én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy a közösségi oldalaimon keresztül megmutatom a saját életem, így próbálom motiválni az embereket. Nekem is erőt ad, ha másoknak tudok segíteni

- árulta el Vivien.

Forrás: Blikk

Fotó: Instagram

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Van, aki csodálkozik? Több mint 2 millió orbán-birka országában! =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
Vazze..és akkor csodálkozunk hogy itt tart az ország???, Ahol ilyen versenyprostik közönségtalálkozót tudnak csinálni!!!
RonaGyuri
Van, aki csodálkozik? Több mint 2 millió orbán-birka országában! =))
szep napot
Debrecenben egy DK gyulesre nem mennek el tobb szazan. Szerintem politikaban a helye a leanyzonak.
volvós
Mi lenne, minden qrwa ilyen népbutító " Közönségtalálozón " venne részt...és ez a 4 lányos sztori, megkapja a levetett gönceit ...és az első 20 pasi meg is sz.pathatja, vagy anál és orál-találkozó egyidőben ???
Dr plágium
Meg ette a fene ha ez 3,14csa példakép...
ila51
Kellenek ezek a ribizlik , odakötik a rajongókat a székbe , addig sem hőzöngenek kint
vukkocska
Egyébként meg egy hülye hisztis 3,14csa, aki állandóan hülyézte és szopatta a férjét egy műsorban. Valami házaspárbaj, vagy mit tudom én mi volt a címe. Elég szomorú, hogy a fiatalok példaképe. Csak azt tudnám mitől.
ila51
@vukkocska: ..RTL Klub Nyerő páros volt a műsor címe ...sajnos a legtöbb fiatal is mozgás korlátozott , így hát marad nekik a TV ...
Dr plágium
@ila51: Az biztos, hogy az agyukat nem használják...
ila51
@Dr plágium: ezekhez nem is hiányzik , mert készen kapják a hülyeségeket

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.