Norbi hiányolta a luxust, így már A Legbátrabb Páros legelső adásában felakarta adni az egész versenyt.

Elrajtolt a TV2 egyik legújabb szuperprodukciója, A Legbátrabb Páros. A látványos és veszélyes feladatokat Máltán vették fel a celebekkel. A kaland-reality nagyon sok izgalmat tartogat, hiszen a párosoknak nem csak egymással kellett megküzdeniük, hanem sokszor a saját félelmeikkel is.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés,

Az első játék után Palácsik Lilla és férje mellett, Schobert Norbi és Rubint Réka teljesített a legrosszabbul, így a szállásukként szolgáló erődben ők kapták meg a legkevésbé komfortos toronyszobát.

Schobert Norbi, amint meglátta, hogy a többiek jó körülmények közé kerültek, ők pedig egy meglehetősen puritán toronyszobát kaptak légkondi nélkül, hisztizett egy sort, és fel akarta adni a játékot.

Letépte a mikroportját és szó nélkül elkezdett szedelőzködni, és elindult bőröndjeivel, még feleségét is otthagyta, taxit akart hívni.

A jelenet után Réka mentegetőzött helyette a többiek és a stáb előtt. Réka egyértelműen kiállt Norbi mellett, és elmondta, hogy

a férjének van egy igényszintje, éppen ezért nem vállalt el korábbi műsorfelkéréseket.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés,

Norbi – miután lehiggadt – azt mondta:

Sokkot kaptam. Amikor az ember megküzd az életéért, a legkevésbé arra vágyik, hogy kompromisszumokat kössön. (…) Azért reagáltam rá hevesen, mert én nagyon mély sorból jöttem és nem akarok visszamenni.

Hozzátette, hogy korábban már lakott ablaktalan albérletben és útszéli motelben, kamionosokkal és prostikkal, és ezt egyáltalán nem szerette.

Nem vagyok az az ember, aki feküdjön a retekben, a koszban, fürdőszoba nélkül

– panaszkodott, majd azt is hozzátette, hogy az ötcsillagos luxus mellett a hideg pezsgő, a légkondi és a fitnesz terem is az elvárásai között van, amikor nyaral.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés,

Kemény munka után rossz körülmények közt lakni nem bátorságpróba. Én nagyon mély sorból jöttem, és nem akarok visszamenni. Nyócker, szobakonyha volt, kinti vécé...

– közölte a többiekkel.

Keleti Andi megjegyezte neki, hogy fogja fel úgy, hogy ez egy romantikus helyzet, és kicsit visszanyúlhat a fiatalkorába.

Nyúljon vissza a halál

– mondta erre Schobert Norbi.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés,

Végül a nap legjobbja, Németh Kristóf felajánlotta neki, hogy cserél vele szobát, csak ne adja fel a versenyt, amit Schobert nagy duzzogva elfogadott.

Öt csillagból, fitneszteremből, légkondiból nehéz visszarázódni a való világba

– zsörtölődött tovább az új, szép szobában.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Réka Schobert (@rekarubint) által megosztott bejegyzés,

Rubin Réka viszont nem érezte jól magát azért, mert a nyertes párost száműzték miattuk szerényebb körülmények közé.

Nem lehet ilyet csinálni. Menjünk fel, ezt a szobát ők megérdemelték, ez az ő szobájuk. Ez olyan, mint amikor az önző gyerek elveszi más formáját a homokozóban... ez a szoba nem illet meg minket

– jelezte férjének.

A nagy hiszti után így Schoberték mégis visszakérték a toronyszobát, mert nem engedte volna a lelkiismeretük, hogy Némethék szobájában aludjanak.

Ott Norbi még patkányt, gyíkot is vizionált, de persze szó sem volt erről. Azt is rosszul viselte a celeb, hogy a vécé kinn van, és függöny sincs az ablak előtt.

Forrás: 24.hu, Origo

Fotó: Instagram 

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Még véletlen sem kapcsolok oda,ahol ez a díszházaspár megjelenik. A sok szerencsétlen megvezetett,túlsúlyos emberek pénzén gazdagodtak meg. Nem azt mondom,hogy azok nem érdemlik meg a sorsukat,akik kifizetik ennek a kuruzslónak az ehetetlen gagyi dolgaiért a pénzt,de már alapból megbüntetném,ha az állam helyében lennék. Milyen jogon ad Ő cukorbetegeknek,Pajzsmirigy betegségben szenvedőknek tanácsokat? Ő nem orvos.Köze nincs az orvostudománynak ahhoz,amit ez az idióta kitalál,és be ad az embereknek. Tényleg nene nagy egészséges életmódban élnek,hisz valamiért csak szívműtétje volt,ráadásul még egy vírust is beszedett utána. Biztos sajnálta az orvosoktól a pénzt,ezért nem steril szobát kapott. Gondolom azt hítte,hogy Ő mint világhíresség,alapból megkapja a luxus kiszolgálást a kórházban is..Mekkorát hazudott már akkoriban .Azt terjesztette,hogy húsevő baktérium támadta meg.Amennyiben ez igaz lett volna,az egész kórházat karanténba rakják,Rékácska nem pózolhatott volna Apuci hasán az alig ruhácskájában .Azt sem tudja ez a szerencsétlen,hogy mi az a húsevő baktérium. Akkor egy ilyen ír könyvet az egészséges táplálkozásról?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
Most nézzétek: Mekkora önzetlen jellem ez a Németh Kristóf!!!
solidedge
Mélyről jött, mélyre jutott. Végül is hazaérkezett.
Eladott Ország
Nem egy magánember intim szférájába nyomul be a csürhe, hanem egy megélhetési család tolja bele magát a pofánkba. Akkor én most elmesélem, mit gondolok erről az egészről. Először is azt, hogy nem elég a kockás has, amennyiben valaki közszereplővé, sőt, népnevelővé óhajt válni, nem árt az agyat is barázdásítani. Norbinak ez látható módon nem sikerült, számomra pedig szívszaggató ez az egész poszt. m.blog.hu/ki/kiesmi/image/sokoko8.jpg
m.blog.hu/ki/kiesmi/image/sokoko6.jpg
Aki Én
Ez a Norbi úgy gusztustalan kívül-belül, ahogy van.
volvós
Kiakadt a köcsög !! Na norbicicus a Csillagban válogass a lakosztályok között
Ott majd választhatsz, hogy melyik Kolompár kancigány veri be páros napokon a lompost
és melyik Lakatos a páratlan napokon, aztán jöhetnek az ánuszodból a szép halk suttogó nagy " H " betűk,,,,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.