Gregor Bernadett és negyedik férje, Szarvas Attila kapcsolata véget ért. A válás állítólag közös megegyezéssel történt, ám nem mindenki gondolja ezt így, a színész első felesége is másképp vélekedik. Szerinte ugyanis "nagyon csúnya dolgok vannak a háttérben", amelyekről csak a közvetlen környezetük tud, és ezért szerinte nem a színésznőnek kellene egyedül elvinnie a balhét. 

"Csúnya dolgok vannak a háttérben" – Kitálalt Szarvas Attila első felesége – ezért vált el Gregor Bernadett negyedik férjétől

Fotó: Facebook

Gregor Bernadett négy évvel ezelőtt ismerte meg Szarvas Attilát, akivel össze is házasodott. A Somogy megyében tartott esküvő után még úgy tűnt, hihetetlenül szerelmesek, később mégis megromlott a kapcsolatuk.

Amikor Szarvas Attila bejelentette, hogy vége a házasságuknak Bernadettel, a pár ismerőseit, kollégáit nem érte hidegzuhanyként a hír. Az Újszínház folyosóin ugyanis régóta arról suttogtak: a színészpár házassága mélyponton van

– írta meg a HOT!

A 46 éves színésznő azonban eddig tagadta, hogy probléma lenne a házasságukkal, közös fotókat is posztolt közösségi oldalán, majd a múlt héten robbant a bomba, amikor Attila Facebook oldalán jelentette be: elválnak.

Szarvas Attila egy közleményben tudatta követőivel közösségi oldalán, hogy útjaik külön válnak, ami volt feleségét lepte meg a leginkább, ugyanis Berni állítólag nem tudta, mire készül a férfi.

Bernit Szarvas Attila első felesége is védelmébe vette, aki ugyancsak közösségi oldalára írta ki kendőzetlen véleményét:

Sokáig gondolkodtam, hozzászóljak-e vagy sem. (…) Az összes cikk a témával kapcsolatban nagyon egyoldalú következtetéseket von maga után. Igen, valóban Berni negyedszer válik. Attila „csak” másodszor, ami nem jelenti azt, hogy ő mintaférj volt mindkétszer, csak hát a körülmények… (…) Bernivel való házasságuk nem közös megegyezéssel ért véget, ahogy a miénk sem. (…) Nagyon csúnya dolgok vannak a háttérben, amiket a közvetlen környezetben élők tudnak, mások nem. (…)

A lényeg, hogy nem Berninek kell elvinnie a hátán a balhét, mert az egy óriási hazugság lenne. (…) Mi sem miatta váltunk el. ( Mármint annak idején nem Gregor Bernadett miatt mentek szét Szarvassal – a szerk.)

Attila lump életmódja elviselhetetlen

Véget érő házasságaival kapcsolatban Gregor Bernadett is megszólalt a lapnak:

Nekem nőként nehezebb volt megélnem, hogy negatívan véleményezték a párkapcsolati kudarcaimat, és őszintén irigylem azt, akinek fiatal korában sikerül megtalálnia élete párját. Persze, van olyan, hogy az egyiknek sikerül, a másiknak nem, csak egy nőnek nehezebb. 

Hozzátette:

Ha a négy házasságomból mondjuk kettő csak élettársi kapcsolat lett volna, más megítélés alá esnék.

Forrás: Hot! magazin, Blikk, Blikk Rúzs

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pegero
Nem lehetne a szennyest még jobban, részletesebben kiteregetni? Ez így nagyon semmitmondó és csak találgatásra ad okot! Tessék a szaftosabb részleteket is kitálalni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél