Továbbra sem csitul a botrány a Wellhello körül.

Fél a szaxofonos Fluor haragjától – a rendőrség lépéseket tett

Gyorsan intézkedett a rendőrség Bartók Máté feljelentése után. A Wellhello szaxofonosa azért fordult a hatóságokhoz mert "testi épségét félti" Fluor Tomitól, az együttes vezetőjétől. 

A feljelentéssel összefüggésben az illetékes rendőrkapitányság ügydöntő határozatot hozott, amelynek tartalmát annak kézhezvételét követően kommunikáljuk

– válaszolta a Borsnak a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztálya.

A lapnak nyilatkozó szakértő szerint ez azt jelenti, hogy vélhetően közbelső intézkedést hoztak, vagyis az eljárás végéig valamiben már döntöttek. Ez lehet távoltartás is.

Mint megírtuk, a napokban több zenész is otthagyta Fluor Tomi (Karácson Tamás) bandáját, a Wellhello zenekart. 

A kivált tagok ezzel a közleménnye indokolták lépésüket:

... egy az egész zenekart érintő véleménykülönbség miatt október 12-én délután Karácson Tamás (Fluor) e-mailben kinyilatkoztatta, hogy a vele egyet nem értőket, vagyis a formáció volt szaxofonosát, Bartók Mátét és vele együtt gyakorlatilag az egész Wellhello zenekart be fogja perelni. Ezt követően az esti Akváriumban megtartott koncert előtt minősíthetetlen és provokatív hangnemben beszélt a zenészeivel.

A kilépések végleges oka, ennek ellenére nem ez volt, hanem az, hogy szombaton Fluor sms-ben megfenyegette Bartók Mátét, akinek testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie. Ez a magatartás nem fért össze a zenekar tagjainak elveivel, ezért úgy döntöttek, kilépnek a produkcióból.

A Bors Fluort ugyan nem, de társát, Diazt, azaz Csöndör Lászlót elérte, aki csak erre a kérdésre volt hajlandó válaszolni, a kialakult helyzetről nem akart beszélni. Ő ígéri: nem kell aggódni, lesz buli. – Tomi és én ott leszünk, de mögöttünk teljesen új zenészek állnak majd – zárta rövidre Diaz.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.