Chuck Norris indítja el a Baptista Szeretetszolgálat 15. Cipősdoboz gyűjtő jótékonysági akcióját – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.

Budapestre jön Chuck Norris – nemes cél vezérli

Mint írják, a legendás akcióhős, Chuck Norris feleségével együtt jön Budapestre, hogy részt vegyen a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi jótékonysági rendezvényén szombaton a Papp László Sportarénában. A sztárvendég – aki maga is baptista – ezzel útjára indítja az országos akciót, amely során a karitatív szervezet cipősdoboz méretű ajándékokat gyűjt a rászoruló gyermekeknek. A teljes bevételt jótékony célra fordítják a szervezők.

Chuck Norris maga is lelkesen jótékonykodik, saját alapítványát rászoruló gyerekek megsegítésére hozta létre feleségével, Genával, így szívesen vállalta a díszvendég szerepét a Budapest Arénában megrendezett ünnepségen

- olvasható az összegzésben.

A közleményben Gál Dávidot, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezetőjét idézik, aki elmondta, hogy szerettek volna egy olyan világsztárt vendégül látni, aki baptista és általa kellő figyelmet kaphat 15. Cipősdoboz gyűjtő jótékonysági akciójuk.

A Baptista Szeretetszolgálat 2004-ben indította útjára karácsonyi Cipősdoboz akcióját, amelynek célja a rászoruló, árva, nagycsaládos, vagy beteg gyerekek karácsonyi megajándékozása. A 15. Cipősdoboz akció során országszerte csaknem 300 gyűjtőponton várják a gyerekeknek szánt, ajándékokkal megtöltött dobozokat az adventi időszakban.

A kezdeményezésnek köszönhetően az elmúlt években négy országban hatszázezer rászoruló kisgyermek ünnepét tudta a szeretetszolgálat szebbé tenni, idén pedig még nagyobb sikerek elérése a cél.

A 15. Cipősdoboz akció hivatalosan november 30-án indul, azonban a Hálaadás Ünnepre érkezők már a rendezvény előtt is leadhatják saját, egyénileg összeállított, nem és kor alapján felcímkézett cipősdobozba rejtett ajándékaikat. Aki pedig nem tud ajándékot készíteni, az a 1355-ös telefonszámon hívásonként 300 forinttal vagy a szervezethez önkéntesként csatlakozva is segítheti a jótékonysági akciót.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
görbetükör
Érdekes, hogy hozzánk jönnek és nem mondjuk valamelyik halódó Eu-s országba. Mondjuk a németekhez.
Itt nincs éhező gyerek és a gazdaság dübörög. Eltévedt a művész úr!
Marivelsa
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top
wagabund
akkor végre felavatja az új "csáknóric" hidat?
Qqberci
"Nemes cl vezérli": Felpofozza a potrohos törpét?...
kokopelli
@görbetükör: mert a nyugati országokban,a gyerekek röhögnek a régi filmjein,az öregek-
nek meg unalmas,holott a filmjei alatt el lehet végazni a "házimunkát",kikapcsolás nélkül!
Ha jól emléxem a Taplós Pityu a megválasztásakor teret akart elnevezni róla! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.