Buda Ferenc Kossuth-díjas költő, műfordító, a nemzet művésze kapta az idei Ratkó József-díjat, a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány által adományozott elismerést hétfőn adták át a nyíregyházi megyei és városi könyvtárban.

A méltatás szerint a költő a "nemzeti identitást 1956-tól máig fenntartó és alakító, a történelem folyamatait, a magyar vidék sorsát érzékenyen értelmező, s a magyarság költészeti hagyományait korszerűen magába építő lírai világ megalkotásáért" vehette át a Ratkó József szellemi és művészi teljesítménye emlékére alapított díjat Karádi Zsolttól, az alapítvány megbízott elnökétől és Seszták Oszkártól, a megyei közgyűlés elnökétől.

Buda Ferenc 1936. november 3-án született Debrecenben, egyetemi tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv- és irodalom szakán végezte. Az 1956-os forradalom után írt versei közül három a hatóság kezébe került, emiatt egy év börtönre ítélték. A hatvanas években tagja volt a Hetek nevű költői csoportosulásnak, 1970-1986 között a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársa volt. 1986-tól a Forrás főmunkatársa, a Digitális Irodalmi Akadémia 2013-ban választotta tagjai közé.

Gazdag lírai költészetéért, a népköltészet és a modern líra hagyományait ötvöző formai megoldásaiért, műfordítói tevékenységéért 2005-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2014-ben egész életműve elismeréseként a nemzet művésze lett. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Költészeti munkássága mellett jelentős a műfordítói tevékenysége, ismertek többek között baskír, finn, kirgiz, lapp, mari, mordvin, török, udmurt, kazah fordításai is, verseit először a Kortárs, az Élet és Irodalom, majd az Új Írás közölte.

A Ratkó József-díjat 1993-ban alapította a Hangsúly Művelődési és Művészeti Alapítvány, az elismerést 1996-tól nem adta ki a kuratórium. Tíz évvel később civil kezdeményezők kérvényt nyújtottak be a megyei közgyűléshez a díj kiadásának támogatásáról, míg végül 2006 őszén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat megteremtette a Ratkó József díj-működésének anyagi feltételeit.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.