Karácsony: a sörpiac forgalma a tavalyihoz hasonló lesz 2018-ban is.

Pont úgy fog fogyni a sör karácsonykor, mint tavaly

Fotó: Pixabay cco

Az ágazat előrejelzése alapján a sörpiac forgalma a tavalyi évhez hasonlóan alakulhat 2018-ban is, az ünnepek alatti megnövekvő forgalomra felkészültek a gyártók – közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége.

A közleményben Kántor Sándor, a szövetség igazgatója elmondta:

2017-ben 6,2 millió hektoliter sör fogyott Magyarországon, és az előrejelzések alapján a tavalyihoz hasonlóan, vagy néhány százalékkal afelett alakul majd a forgalom az idén.

A hazai, 120 millió korsó feletti éves mennyiség túlnyomó többsége továbbra is magyarországi sörgyárakban és sörfőzdékben készül, maximálisan igénybe véve a meglévő gyártókapacitásokat – ismertette.

A csapolt sörök a teljes belföldi piac 10 százalékát teszik ki, hasonlóan a 2017-es évhez.

A Magyar Sörgyártók Szövetségét 1992-ban alapították. Tagvállalatai a Borsodi Sörgyár Kft., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a három magyarországi gyár 1700 dolgozót foglalkoztat. Pártoló tagja a Carlsberg Hungary Kft. A MSSZ tagja a brüsszeli székhelyű Európai Sörgyártók Szövetségének (Brewers of Europe).

Forrás: MTI

Fotó: Pixabay cco

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.