Egyre jobban szégyelli élete legnagyobb slágerét.

Élő adásban nagyon megszívatták a cenzúrázni akaró Leslie Mándokit

A Németországban élő magyar zenésznek úgy látszik, van egy olyan sötét folt a múltjában, amit nem lehet felhozni nála. 

A múlt héten Leslie Mándoki a német ntv vendége volt, ahol Somuncu című műsorban Cem Özdemirrel, a Zöldek politikusával és Tamara Wernli svájci újságíróval beszélgettek közéleti kérdésekről.

A műsorvezető ugyanis szinte minden kérdésben megemlítette Mándoki 1979-es diszkóslágerét, a Dschinghis Khant, ami a jelek szerint ma már a magyar zenésznek is kínos.

Amikor arról kérdezte, hogy ma az interneten sokkal hisztérikusabbak a viták, mint a Dschinghis Khan idején, Mándokinál elpattant a húr.

Mándoki sértődötten felpattant az asztaltól, és ott akarta hagyni a műsort. Felhozta, hogy volt egy megállapodása a csatorna vezetőjével, de ezt megszegték. Úgy érezte, hogy nácinak állították be, amiért Orbán Viktorral beszél, de a legjobban persze az idegesítette fel, hogy a műsorvezető folyamatosan a Dschinghis Khant emlegette.

Végül amikor némi ordibálás után Mándoki mégis visszaült az asztalhoz, a műsorvezető tisztázta, miért cseszegette végig olcsó poénokkal. Elmondta, hogy 10 perccel az adás kezdete előtt kaptak egy e-amilt Mándoki menedzsmentjétől, amiben kikötötték, hogy ha nem játsszák le a Mándoki karrierjét bemutató 5 perces kisfilmet, akkor nem megy a műsorba. Egy második levélben pedig közölték, Dschinghis Khant meg sem említhetik. És ez volt az, amin a műsorvezető felhúzta magát:

Demokráciába élünk. Ez van vagy menjen!

Mándoki végül tudomásul vette, hogy ez van, mert a műsor végéig maradt.

(444.hu)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Mi van ,,kóbi,, már szégyelled ???
Milyen bőszen ugráltál ott te idomított majom !!!
kokopelli
@simmering73: a ß@r se ismeri őt!Hátul verte a dobot,oszt annyi volt!A Ralph Sieger összeállított egy szedett-vedett brigádot,és a 4.helyet megkaparították az ESC-n! Annyi!
A CSU-nál schegget nyalt és úgy tornászta fel magág,mint sajátmagáét kinevezve,po-
litikai menekült!! Nem tudta kivel kezd ki a TV-ben? (;-)))))))))))))
lópicigáspár
Tipikus fidesznyik mentalitás! Nem tetszik a rendszer, felpattan, hisztizik! olyan ez, mint verébbel sakkozni! Ugrál össze-vissza, telesz@arja a táblát, leveri a bábukat, aztán hangosan kiabál, hogy nyertem!
SystemError
Most már megérti Mándoki Viktor fájdalmát, hogy milyen, amikor illegálisan, közpénzen gazdag lettél, de nem lobogtathatod és le sem ugathatsz bárkit. Nem mondhatod meg, hogy mit kérdezzen a riporter, szegénykéim...:)
Pági
Most legalább megtudta, hogy hol a helye!
Pági
Most legalább megtudta, hogy hol a helye!
bencemacska
@Qqberci: MA, 09:31
Biztos, hogy járt neki?
"A Németországban élő magyar zenésznek nem mennek rosszul a dolgai: néha Orbán Viktor is beugrik a kerti partijára, 2013 óta pedig legalább 2 milliárd forint támogatást kapott a magyar államtól."
Commenter
@bencemacska: járt hát. Mint kósa nem stróman anyjának a sertéstelep meg a csilliárdos jutalék, Vajon megérte-e a csengeri nő a karácsonyt? Hallgatnak róla, nagyonMit húzta fel magát? Zenészi karrierje olyan amilyen még ál-oroszként is ugrabugrált, ez nagyon kínos valóban a mostani mandokinak. Tessék:
www.youtube.com/watch?v=BQAKRw6mToA
.
Commenter
@Eladott Ország: továbbá: MAN-DOKI most már így is írja a nevét. Nem tudom amúgy miért is szégyelli a Dschingis Khant ez az akkori zenei trendnek megfelelő diszkócsapat volt, amelyik nemzetközileg is sikeres lett, és nemzetközi együttes is volt 2 magyar, 1 holland, két német és egy dél-afrikai taggal. Mi van ezen szégyellnivaló? A két énekesnő Henriette Hörcher és Edina Pop azaz Késmárky Marika) még énekelni is tudtak. Ők máig sem szégyellik a Dschingis Khant. Egykori zenésztársukat azonban szerintem igen.
Eladott Ország
Három évvel ezelőtt a sokszor átadott - L Simon László energetikai szakértő és a kutúra tudósa által- Várkert Bazárban lépett fel a Man Doki Soulmates, ez 94 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. Egy rajongó egészen biztosan remekül érezte magát, mégpedig Orbán Viktor. Olyannyira, hogy tavaly az interjút készítő Figyelő című lap gazdája, Schmidt Mária beletolt a művészbe még 1400 millió forintot, hogy zökkenőmentesen lépkedjen ő fel Európa szerte. Ezt is mi fizettük, a halszagú nótával együtt. Ezzel is indul az interjú, az önmagát művészként definiáló Mándoki elmeséli, hogy nem őt támogatja Orbán Viktor a mi pénzünkből, hanem projekteket és amúgy is, minden országban szokás, hogy állami támogatást kapnak az ilyen produkciók. Ez biztosan így is van, de arra nem túl sok példa akadhat, hogy egy kormány nem a saját művészeit támogatja, hanem egy másik országban élőt, mégpedig úgy, hogy a magyar adófizetők nem is láthatják ezeket a produkciókat akkor sem, ha véletlenül igényük lenne rá. Az pedig semennyire sem hihető, hogy a jó ég tudja melyik országban, nem túlságosan nagy közönség előtt fellépő Mándoki akkora reklámot jelentene Magyarország számára. Vagy bármekkorát.
balos
Neki mindegy,hogy minek nézik ,ha jól megfizetik!Innentől kezdve egy "ribanc"!
kokopelli
Az adásban nem csak a régi kiccses dalukról volt szó a "megsertésedésnél",hanem
arról,hogy cca..egy héttel az adás előtt leadott egy lajstromot a Mándoki,amiről ne kér-
dezzenek,és a műsorvezető kapott még egy cetlit fél órával a kezdés előtt is! Nagyon
érezhette,hogy megizzadhat a műsorban!?A daluk miatt ugrott fel,de érdekes módon .
az Orbán-diktatúra jött volna!A vége felé,már csak a családjáról ill. a lányáról stb.beszélt!
Nagyon érdekes volt,hogy több mint negyven évi kinnlét után,idegességéban elkezdett
dadogni,mint egy migráncs két év után! A CEU-t is megemlítette,de csak egy mondatban,
hogy ugyanúgy kezelték M.o-n,mint a többi egyetemet,de az már nem érdekelt senkit!
Egy hülye f@ß a bohóc!
kopacsijanos
Ki nem szarja le ezt a egész szart kiderült a német újságírók úgy hazudnak mintha olvasnák!!
SystemError
@Szeparepa2: Ráadásul magyar migránsként a 70-es években nem kevést pénzt keresett ezzel és gondolom.. Úgy látszik ezek iyenek, mindenki változik, de ezek letagadják, hogy kik voltak:)
terlasz
@kopacsijanos: Drága jó Jánosunk! A német újságírók csak hazudni tudnak, ellentétben a magyar "közmédia" csicskáival szemben. Az éleslátásod töretlen!
terlasz
Szegény Mándoki azt hiszi, hogy ő egy valaki, mert egy világhírhedt min.elnök seggét nyalja.
Eladott Ország
@kopacsijanos: tegnap 18:27; A megyei napilapok bekebelezése. A magyar média szabadságról csak annyit, hogy az összes megyei napilapot a fidesz bűnbanda felvásárolta, úgy hogy legjobb, ha a fidesz faszszopó pofádat befogod, te szarházi! Húzzál el a picsába! A média jogállam kinyírva.
nepszava.hu/picture/122337/normal/488/00488721.jpeg
libellle
A zöld politikus Cem Özdemir, szépen halkan elmondta neki, hogy kétarcu mert amit ott elmondott a Demokráciáról és Merkelröl nem hasonlitható össze azzal amit orbán és bandájával elszinészkedik. Végül is csak szinház az egész. Mondta neki a moderator " menjél, a leg jobb ha elmész. de maradhatsz is és engem nem érdekel, hogy te milyen "követeléseket firkáltál le" ezt el kell viselned ez a demokrácia.
libellle
@Commenter: valami olyan hülyeséget beszélt, hogy a moderátor öt emlékezteti arra, hogy menekült volt és mint menekült azt énekelte. Most is menekült egy kétarcu senki. A Dschinghis Khan nélkül még a kutya sem ugatna utánna
Commenter
@libellle: igen aztán menekültként Moszkvát rendesen fényezte a belinkelt dalban, de nem a város tehetett a kommunizmusról persze. A Dschingis Khan-ban csak háttérember volt, az együttes zenei agya a német producer Ralph Siegel volt aki sokakat vitt sikerre, Mándokinál jelentősebb előadókat is. Ha nincs az együttes azt se tudtuk volna hogy a világon van, ahogy írod is. És még Szöulba is bepofátlankodott ez a tömény középszer:
www.youtube.com/watch?v=iMCBN97ws-U
Csepregi Évát nem bántom, őt felkérte a duettre, de később Éva azt nyilatkozta hogy Mándoki igen kellemetlen ember, akivel többet nem dolgozna együtt. Most látszik hogy tényleg kellemetlen. Politikailag is Janus arcú.
kokopelli
@kopacsijanos: Hülyegyerek! Keresd ki az "n-tv"-t (a nachrichten-tv rövidítése),és meg-.
nézheted,hogy mi a "f@ß"-ra sértődött meg a tetü,és miért állt fel,hogy elmenjen! Utána
ugass!Vagy nem megy a német nyelv? tanulni...tanulni...tanulni... mondta valaki!
@Commenter: egy prototípusa a CSU schegnyaló senkiknek!
libellle
@Commenter: èn a magyar énekeseket müveszeket kevésbé ismerem. Ellenben ahogyan irtam és te, is Hogy Siegel olyan vadember kinézetüt kereset mint ö nem kell tudnia énekelni. Egyébként mindenhová bepofátlankodott, bekéredkezett vagy fizetett azert, hogy ott lehessen. Udu Linderberg és a Bee Gees Robin Gibb Konzertje volt itt Berlinben akkor is fizetett, hogy ö is ott nyekereghessen.
Commenter
@libellle: Ralph Siegel előtt csak kalapot lehetett emelni, egy sor (világ)sztárt kitermelt, ő agyalta ki a Baccarát is.A Neotonos Csepregi Éva régi kedvenc énekesnőm. Ralph Siegel felfedezettje volt az Eurovíziót megnyerő Nicole is, akit szintén kedvelek. A dalát magyarul pont a Neoton és Csepregi Éva dolgozták fel, örömmel küldöm,mindig aktuális:
www.youtube.com/watch?v=MVBkIGQBYKY
kokopelli
@libellle: ...nem volt véletlen,hogy az eredménytelensége után a CSU-hoz tapadt,
mert akkortájt,még azt hitte,hogy a menekültstátusz még húz!Van egy olyan érzésem,
hogy a németekhez érkezésekor eldobta az útlavelét,hogy "Duldung"-ot megtűréstkap-
jon!A '70-s évek közepétől már nem voltak menekültek az "Ostblock"-ból érkezők,mivel
turistáskodhattak a nyugaton!Igaz,hogy a 3-évenkénti határ betartásával! (azt hiszem,
hogy Jugó után csak 2év volt az előírás,amit én magam is kipróbáltam!!) Az egész dumá-
ja egy kitaláció volt!(Közmondás lefordítva:"nem baj ha nem igaz,csak jól legyen kitalálva!) (;-)
advocat
@kokopelli: Megjegyzem:1985-ben, 1986-ban, 1988-ban is jártam "nyugaton". Azt a három évet nem kellett komolyan venni. Utána már szabad volt, megszűnt az európai vízumok nagy része.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.