„Egyszer csak bejött egy takarítónő, aki nem a mi alkalmazottunk volt. Egészen addig nem értettem, mit keres itt, amíg el nem kezdett vetkőzni.” – hangzott el abban az interjúban, amit Korda György adott a Blikknek. És már ekkor sem volt fiatal.

Az interjúban Korda azt mondja, most már komolyabb dolgok is megfordultak a fejében: nem feltétlenül egészségi vagy az elmúlással kapcsolatos dolgok, hanem például olyanok, mint hogy nincs állami kitüntetése.

Interjú a 80 éves Korda Gyuri bácsival: megható, hogy mit szeretne a legjobban

A művész azt mondja, nem tartja magát jó üzletembernek, de nyugodni sem bír, ezért új bárt nyitott nemrég. A nyolcvanadik születésnapját is itt ünneplik, olyan vendégek körében, mint Csepregi Éva, Végvári Ádám, Peter Srámek, Nacsa Olivér, Feke Pál, Kökény Attila, Zalatnay Sarolta, Harsányi Levente.

„Szerettem a nőket, a bulizást, sőt még szivaroztam is! Élveztem a felém irányuló szeretetet, mint most. Akkor inkább a negyventől nyolcvanéves korosztályig rajongtak értem, ez mostanra kiszélesedett: hattól nyolcvanig. Igaz, mostanra én is Gyuri bácsi lettem, de ezt szeretem.”

Arra a kérdésre, hogy mit szeretne kapni, azt felelte: "A feleségem sokáig éljen erőben és egészségben, hogy segíthessen engem. Nélküle csak félkarú óriás vagyok."

(Blikk)

(Fotó: Korda György és Balázs Klári/Facebook)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kolnidre
Gyuri bácsi egy hatalmas barom.Svábi kérdésére azt válaszolta,hogy azért lett énekes mert kevés munkával így lehet sok pénzt keresni Egy zsidó ebber egy olyan országban ahol a világon a legtöbb antiszemíta van ilyet nem mond.Persze erre nem gondolt ez a vén hülye a Klárikájával együtt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.