Négy évig üldözte szerelmével az énekest a dúsgazdag amerikai asszony, ám ő elhessegette, és inkább Klárikát vette el. A nyolcvanéves énekes úgy érzi, most először megérintette az elmúlás szele.

Egy amerikai nő Korda Györgyöt hárommillió dollárért akarta megvenni magának

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott (b) átadja Orbán Viktor miniszterelnök levelét a 80. születésnapját ünneplő Korda György táncdalénekesnek, előadóművésznek Budapesten 2019. január 4-én. Jobbra az énekes felesége Balázs Klári énekesnő. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Szűk baráti körben ünnepelte 80. születésnapját Korda György. A népszerű énekes saját nevével fémjelzett budai hotelének piano bárjában tartotta a partit, ahol késő estig szólt a dal, s ahová Bors is meghívást kapott.

A szerencsének köszönhetek mindent... Engem minden megtalált magától. Azt is mondhatnám, hogy jókor voltam jó helyen. Klárikát is csak ennek... Amikor 1979-ben egy amerikai turnén voltam, egy gazdag nő hárommillió dollárt, azaz átszámítva nyolcszázötvenmillió forintot ajánlott, hogy elvegyem feleségül. Ez most is rengeteg pénz, nemhogy negyven évvel ezelőtt. Aztán persze visszautasítottam, ő pedig még négy évig üldözött a szerelmével. Szóval, igen, volt más lehetőségem Klárin kívül is, de azért őt sem kellett félteni

– mondta mosolyogva az énekes, akitől felesége vette át a szót.

(Bors)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Hát akkor ez egy all-in volt Gyuri bácsi ! Isten éltesse amúgy ! :)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Jozefina
Gyuribá öregségedre azért nem kéne benyalni!!?? Eddig nagyon kedves emlékek főződtek hozzád a dalaidon keresztől, de ez a fénykép igencsak csorbítja ezeket az emlékeket!!!
Gauntlet
Hát akkor ez egy all-in volt Gyuri bácsi ! Isten éltesse amúgy ! :)
papa.49
Hurkagyurka lettél SEMMI EGYÉB, BÁJGÚNÁR !!!
Eriksson
@Gauntlet: Hát, az ő élete valóban all-in volt, és nyert.
volvós
Szánalmas ez az önsanyargatás...40 évvel ezelőtt a 3 millió dollárt ( 850 000 000.- HUF )
visszautasította, már akkor is dilis volt, mára pedig végképp meghülyült... Itt egy nyerő lett, a Balázsklárika, Gyuri bá nélkül csak egy éjszakai pillangó maradt volna. De hát ott van a tánckarban a sok jóképű és fiatal táncos, akik hosszú évekig a próbateremben...khmmmm !
kolnidre
Tegnap a Svábi műsotában ezt nyilatkozta."Azért lettem énekes,mert kevés munkával sok pénzt lehet keresni"Ilyet csak egy ilyen barom mond mint ő.Egy normális zsidó ember ezt nem teszi egy olyan országban ahol ennyi antiszemita van Persze hozzá hasonló senkik azért szép számmal vannak.Deutsch für,Andi Vajna ,Hegedüs Zsuzsa.Gerő András .Biztos vagyok benne,hogy az Amerikában élő Neil Diamond ezt nem nyilatkozta volna.Persze hol jön" Ő a mi Gyuribácsinkhoz?"
volvós
USA dollár
USA dollár
1979. május 10.

1 USD = 35,58 HUF
Gyuribá !! Kissé eltájoltad magad a valutaváltónál...
Eriksson
@kolnidre: Amikor megkérdezték Gene Simmons-t, ha gyűlöli a legnagyobb slágerüket a
I Was Made for Loving You-t, akkor miért játsszák mégis? Azt válaszolta: Mert az emberek ezt fizetik meg leginkább.
sokanvagyunk
@volvós: ...az még szoci árfolyam volt. :D
volvós
@sokanvagyunk: Lényegtelen, hogy milyen pol.rendszer volt, a gyuribácsi akkor kapta az ajánlatot, és a 40 évvel későbbi valutaárfolyamban számolta át !! Én erre írtam !
CsipkeRózsa
Kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott. Ez sokat levon az értékelésben. Igaz, Orbán levele sem érték.
Lepényleső
Sem a Hölgyek,sem a György úr nem tudja hogyan járt jobban.
papa.49
Az amcsi nő kitalálta vesz magának egy cocilista bájgúnárt ))))))))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.