Az RTL Klub Gyertek át! című sztárvetélkedőjében kerül egymással szembe Hajdú Péter és Dömsödi Gábor. Az egykori barátok évek óta nem is beszéltek egymással.

Kettejük viszálya akkor kezdődött, amikor 2013-ban Dömsödi írt egy könyvet Hajdúról és Friderikusz Sándorról, amelyben számos botrányos dologra derült fény. Hajdú a megjelenés után beperelte egykori munkatársát, de a bíróság végül felmentette Dömsödit.

„Írtam egy könyvet a szakmában töltött éveimről. Az 1983-tól kezdődő és 2010-ig tartó időszakot dolgoztam fel.

Ha lehet így fogalmazni, egy picit pletykáltam. Péter erre beperelt, de felmentettek. Azóta nem békültünk ki, illetve nem is találkoztunk, csak egyszer.

A műsorról nem szeretnék beszélni, annyit mondhatok, nem állítom, hogy nem lesz bunyó a forgatáson” – mondta Dömsödi.

„Nem értem a mai napig, miért tette ezt Gábor. A bíróság neki kedvezett, azt mondták, az általa írtak beleférnek a szabad véleménynyilvánításba. Elfogadtam ezt. Nagyon hosszú idő után találkozunk újra, és nem tudom, mit gondoljak” – mondta Hajdú a Blikknek. A Gyertek át! februárban kerül adásba, ahol kiderül, miként reagál egymásra a két tévés szemtől szemben.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Hajdú Péter

(Blikk)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Dömsödi már megtanulta, hogy nem lehet más a politika. Van az a pénz... ha már egyszer eltűnt a Dömötör WC tartályból.
Edmond Dantes
Még vegyék be azt a Bocskort is.Sőt Jakupcsek sem ártana a műsor színvonalának.Hajdú,Atyaúristen !!!
Edmond Dantes
Budapesten elszaporodtak a patkányok.A Hajdú nevű média patkány is kiirthatatlan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.