Palik László sok év után tért vissza a képernyőre, és feltűnően sokat fogyott. Elmondta, hogy miért tette.

Gyermekei miatt fogyott le Palik László

A Blikk a Ripost nyomán azt írja, hogy az Exatlon Hungary házigazdája őszintén vallott arról, miért döntött úgy, hogy életmódot vált:

Palik László gyermekei miatt döntött a kőkemény váltás mellett, hiszen nem szeretne a nagypapájuk lenni.

Az, hogy miket ettem, miket ittam, az egy picit másodlagos. Szerintem az elsődleges ebben a kérdéskörben az, hogy az ember milyen életmódot él. Ugyanis nem hiszek a kúrákban. Nem hiszek abban, hogy fogyókúra létezik – mondta.

„Amikor a legkisebb fiam született, én akkor voltam 48 éves. Ez nekem nagyon jó iránytű volt abban a pillanatban, ugyanis én egyben biztos voltam, és vagyok a mai napig: én nem akarok a gyerekeim nagypapája lenni. Ez pedig azt jelenti, hogy nekem épen, egészségesen kell léteznem, mert nem akarom, hogy ők tologassanak engem, én akarom kísérni őket erőben, egészségben”.

(Blikk)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Mindig utáltam azt nyögdécselős nyomit, de az élet azt is bebizonyította, hogy kedves feleségével az anyjukat is eladják még pár év semmittevésért.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Kb.úgy nézel ki mint egy utolsó stádiumos...
SystemError
Mindig utáltam azt nyögdécselős nyomit, de az élet azt is bebizonyította, hogy kedves feleségével az anyjukat is eladják még pár év semmittevésért.
adrenalink
Ahogy gesztikulál műsor vezetés közben, úgy néz ki, mint egy kapálózó giliszta...
papa.49
@human: Akkor húzták el a csíkot mikor kibaszták a csutiék a Hungaroringről !!!
Mondjuk én egészen jól el voltan nélküle is mert elég ha rágondolok a F1 közvetítéseire, már mehetek hányni ))))))))))))))))))
human
@papa.49: F1-et nem néztem ezért nem is zavart Palik :) De viszont amit a ralliban bohóckodott, az a ralli szégyene volt. Mikor ott állt éjszaka a sivatagban és mikor az adott szakaszról kérdezték elkezdett bölcselkedni. Persze, hisz fogalma sem volt az egészről. Szerencsére a navigátora ért a rallihoz és az tudott nyilatkozni szakmailag is.
papa.49
@human: Emlékszem rá mikor indult a Dakar rallin, ott is előadta magát...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.