Andy Vajna a Beatrice történetét is megfilmesítette volna. 

Nagy tervei voltak még a nemrég elhunyt Andy Vajnának. A Blikk ezek közül egy zenés film tervéről számol be: a lap Nagy Feróra hivatkozva azt írja, szóba került, hogy a producer filmre viszi a Beatrice történetét. Nagy Feró – talán nem tlejesen elfogulatlanul – azt mondta: határozottan emlékszik, hogy Vajna látott lehetőséget az együttes sztorijában.

„Elmentem hozzá, beszéltünk róla. Érdekelte is a dolog, hogy egy, a Beatricéről szóló filmet csináljunk együtt. Bólintott rá, aminek én akkor nagyon örültem”

– mondta a Blikknek, amely emlékeztet arra, hogy Nagy Feró és 1969-ben alakult együttesének történetét színházban már bemutatták: a Ricse, Ricse, Beatricse című darab 2017 óta fut az Újszínházban.

Az énekes Vajnával a Pappa Pia forgatásán dolgozott együtt, a filmben a rocker saját magát alakította.

„Elhívtam Andyt, hogy jöjjön el, nézze meg az előadást. A darab a könyvem vázlata alapján játszódik, élő zenével, engem Kurkó Józsi alakít. A tragédia viszont közbeszólt, már nem tudott eljönni”

– tette hozzá Nagy Feró. – Rá én barátként tekintek, persze, ő olyan nagy formátumú ember volt, hogy vele kapcsolatban számos „nagy barát” előbukkan utólag, de én úgy gondolom, elmondhatom: valóban jó kapcsolatban voltunk. Sosem értettem a negatív felhangokat, szerintem örüljünk neki, hogy a világban jó hírünket vitte, és amióta ő foglalkozott a magyar filmekkel, két Oscar-díj csak beszaladt. Ez biztos nem véletlen”.

A Blikk pedig azt teszi hozzá, hogy Andy Vajna váratlan halálával Nagy Feró filmes tervei is megfeneklettek.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Vajna Tímea 

(Blikk)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Nagy Feró, ahhoz képest hogy anno még a kommunizmus áldozataként aposztrofálta magát, most kb. ugyanazok seggét nyalja. Gratulálok te tetű ,még csótánynak is kevés vagy. Ha tovább nyalod behatóan a fidesz seggét, mivel az agyadat már nem sikerült barázdásítani, még csurranhat neked közpénz a pártállamtó/maffiaállamtól, mint Dalcsináló Ákosnak, és akár a Kossuth díjig is viheted.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Sámannus
Egy apróság csak. A ner ebből másképpen építkezik. Most azt éneklik, "milyen jó volt amikor megjöttél"
Eladott Ország
Nagy Feró, ahhoz képest hogy anno még a kommunizmus áldozataként aposztrofálta magát, most kb. ugyanazok seggét nyalja. Gratulálok te tetű ,még csótánynak is kevés vagy. Ha tovább nyalod behatóan a fidesz seggét, mivel az agyadat már nem sikerült barázdásítani, még csurranhat neked közpénz a pártállamtó/maffiaállamtól, mint Dalcsináló Ákosnak, és akár a Kossuth díjig is viheted.
advocat
A szivar füstjét állítólag nem "tüdőzik le"? És azért nem árt. (Annyira?) De én nem dohányzom.
tudode
Az lenne a BUKéja a Beatricsének, mivel megérték a fiúk sunyi RENDSZER váltását
.
----- Fidesz: rendszerzáró házibuli
www.youtube.com/watch?v=NLM_E-eGdso

Érzik remélhetőleg "ezek" a rabiDOKTOROK MILYEN JÓ LESZ NÉLKÜLÜK, oltári nagy ÁLDOZATOT fizetve a baromkodásaikért!
.
Dúrva, de a KOMMUNIZMUS hozzájuk képeSSt babazsúr volt!
nevemnick
,,Nagy tervei voltak..."

Akkor bejött...
desiro
Mit akart feró, aki át ált a nácikhoz!
Lepényleső
...amik a szivarfüsttel,s a tisztességgel szerzett milliárdokkal együtt tova szálltak?
nezelodo
Szegény Endy halálával elharult az akadaly az elöl, hogy végre Nyírő és Vass regenyeibol készüljenek filmek, a mozikedvelok nagy örömére. A Feró pedig csak beilleszkedett. NER-be.
terlasz
Nem tudom, hogy a Beatrice története mennyire érett egy mozifilmre. A 8 óra munkán kívül semmi maradandó slágerükre nem emlékszem. Nagy Ferónak csak megengedték, hogy gőzleeresztő szelep legyen. Nem hiteles fazon az, aki O. maffiózó seggét nyalja.
creativehun
Hmmm...azt hittem a ...nagy tervei voltak... alatt azt kell érteni,hogy végre adót akart fizettetni a kaszinóival..és be akarta őket köttetni a nav hálózatába...tudjuk...abba amibe akkor is be van kötve a vállalkozó ha 5 csokor virágot ad el naponta..de ha milliárdos bevételei vannak akkor megbíznak benne és nincs szüksége ilyenre...mert Ő is a fidesz kutyájának a kölyke!
Eladott Ország
Megdöbbentő, hogy ennyire sikeres az állampárt propagandája, amelynek egyik áldozata Nagy Feró. A sors iróniája, az a Nagy Feró, aki erdélyi menekültek gyermekeként született Magyarországon, akinek az 1970-es évek végére meg kellett tapasztalnia, hogy a nézetei, elvei (?) miatt bevonják az útlevelét, felsőbb utasításra zenésztársai elhatárolódnak tőle, egy egész rezsim próbálja ellehetetleníteni, félreállítani. Közel 40 év után Nagy Feró beáll azoknak a sorába, akik ellen a rosszemlékű rezsim idején énekelt, olyan ordas eszmék mögé, amelyek ellen neki is harcolnia kellett. A liberálisból nemzetivé és nemzeti csótánnyá avanzsált rocker és punkzenész Európát és a saját fejét félti. Tolja a büdöslábú, leegyszerűsített, fertőző propagandaszöveget a hülyíthető átlagembernek, aki úgy érzi: a mester szavakba öntötte az ő sötét elméjének minden rezdülését. Semennyire nem tisztelt Nagy Feró! Te voltál az, akitől annak idején szülők féltették a gyerekeiket, akik egyébként szép, tömött sorokban egy ilyen lázadó renegátért rajongtak, amilyen te is voltál. A te szüleidet Magyarország befogadta, mert apádat olyasmire kényszerítették, amit nem volt hajlandó megtenni: hogy a román hadseregben a magyarok ellen harcoljon. Te most olyan embereket bélyegzel meg kollektív üzemmódban, akiknek zöme rohadt, gyilkos, pusztító háborúk elől menekül, aki nem hajlandó meghalni egy következő bombatámadásban. Mint a kitüntetéseidről gondoskodó állampárt, ostobán összemosod a migránsgyűlöletet a saját kultúránk, egzisztenciánk természetes védelmével. Az európai keretek között szabályozandó migráció körüli értelmes vitát pofán b@szod ezzel a szélsőségesen uszító, sötét hörgéssel. Hogy az összes nőt megerőszakolják és neked meg levágják azt az okos fejedet.
Ha ennyire sötét, tájékozatlan tapló vagy, nem lehetne, hogy jajveszékelés helyett csendben maradj?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.