Petruska versenydalát a szakértők találták megegyezőnek egy világhírű zenekar korábbi szerzeményével. 

Kizártak egy versenyzőt a Dalból, mert plagizálhatott

Fotó: Facebook

Dal második elődöntőjének végén bejelentették, hogy az egyik döntőbe jutott produkcióval kapcsolatban felmerült a plágiumgyanú.

Amint a műsor készítőinek tudomására jutott a vád, azonnal elkezdték kivizsgálni az esetet, de az adás végéig az idő rövidsége miatt nem érkezett meg a hivatalos szakmai és jogi állásfoglalás.

Hozzátették, hogy az elmúlt években felmerült már A Dalban egyes produkciók kapcsán, hogy plagizáltak, de eddig egy olyan eset sem volt, amely során egyértelműen bebizonyosodott volna a gyanú. A versenyzők minden évben aláírnak egy nyilatkozatot, amelynek az egyik pontja kifejezetten erre az esetre súlyos pénzügyi büntetést helyez kilátásba – írta a sajtóiroda.

Mint közölték, a "műsorkészítői csapat mindezek után mély megdöbbenéssel és sajnálattal olvasta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettesének és nemzetközi tekintélyű szakértőjének vasárnap érkezett szakmai állásfoglalását Petruska dalával kapcsolatban". Fekete Gyula álláspontja szerint

a két dal hangneme, tempója, hangszerelése, harmóniastruktúrája, jellemző basszusmenete, dallamkezelése megegyező, ugyanaz.

A Vampire Weekend-dalnak a nagyon karakterisztikus refrénje is visszaköszön a Petruska-dalban, amitől az egész Help Me Out of Here dal karaktere és hangulata megegyezik a White Sky-éval. Tudva, hogy sok sláger ugyanabból a limitált eszköztárból építkezik, sok szám hasonlít egymásra, mégis esetünkben a Petruska-dal fent említett paraméterei túl nagy számban megegyeznek a Vampire Weekend-dallal, ezért a Help Me Out of Here című dal plágiumnak minősíthető – olvasható a közleményben.

A szakmai állásfoglalás egyértelműen fogalmaz, így a műsor készítőinek A Dal 2019 szabályzata értelmében azonnal ki kellett zárniuk Petruskát a további versenyből.

Az élő műsorban elhangzottak értelmében a döntő nyolcadik versenyzője az elődöntőkben a zsűritől és a közönségtől legtöbb pontot kapott versenyző, Oláh Gergő lesz.

A közlemény kitér arra is, hogy az MTVA illetékesei személyesen ismertették az érintettel a döntést és annak hátterét. Hozzáteszik: a verseny elején a produkciók által aláírt jogi nyilatkozat lehetőséget biztosítana az MTVA számára tetemes kötbér azonnali érvényesítésére Petruskával szemben, de a vállalat vezetése úgy döntött, hogy a kizárással az ügyet lezártnak tekinti és eltekint a kötbér megfizetésétől.

(hvg.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.