Bár az énekesnő számára nehéz volt meghozni ezt a döntést, mégis elengedte párját: Király Linda őszintén beszélt szakításáról.

Király Linda 9 éves kapcsolatának sorsát a fürdőkádba került áram pecsételte meg

Kilenc együtt töltött év futott zátonyra Király Linda párkapcsolata. Bár az énekesnő úgy véli, képes lett volna élete végéig vőlegényével, Zsombival maradni, hosszú mérlegelés után mégis a szakítás mellett döntött.

A Bestnek adott interjújában – amelyet a Blikk ismertetett – egyebek mellett elmondta:

Nagyon nehéz döntés volt, de el kellett engednünk egymást.

Történt, hogy ültem otthon a kádban, amikor az alattunk lévő lakásban elektromos zárlat keletkezett, ezért valahogy áram került a kádunkba, ami persze azonnal megrázott. Hiába akartam, nem bírtam mozdulni

- mondta az énekesnő, akit párja, Zsombi vitt kórházba, sokkos állapotban. Király Lindát nagyon megviselte a halálközeli élmény, s a kórházban töltött napokban gondolta át a dolgokat.

Az pedig, hogy nem tudtak visszamenni a közös otthonukba, megpecsételte a sorsukat: Király Linda Amerikába ment, Zsombi a szüleihez költözött. Nyolc hónapig nem is találkoztak egymással, csak videócseteltek.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó: Mohai Balázs

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kovacak
Ahhoz, hogy miért szakítottak, semmi közünk. Ezért nagyon is helyesen ez a cikknek mondható irományból egyáltalán nem is derül ki. Más sem.
volvós
Véletlenül ez a Z(s)ombi kölök nem egy villanyszerelő ??? Mert hogy az alatta levő lakásból pont a fürdőkádba " kóborol " az áram, ez egy mese !!!
papa.49
@volvós: Lehet unta már a Himnusz tudort ???
SystemError
Idióta, hülye picsa, ezért szakított egy 9 éve működő kapcsolattal. Ez inkább kifogás jellegű nem az ok..:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.