Az elvonó után új dallal tért vissza Curtis, de a közönségnek nem annyira jön be, hogy minden második mondatban káromkodás van.

A hat hétnyi elvonó után új dallal jött elő Curtis, aki korábban Majkával együtt nyomta a rapzenét, egészen az emlékezetes tavaly nyár végi szakításukig (Majka egy szegedi fesztiválon állt ki a közönség elé és mondta el, hogy Curtis annyira a kábítószerek hatása alatt áll, hogy fellépni sem tud).

Curtis trágár új dallal rukkolt elő, nem nagyon tetszik eddig a közönségnek

Fotó: Facebook/Curtis

A Bors szerint Curtis az elvonón kezdett új számokat írni, ebből az egyik a Minden aranyat című szerzemény, melyet G.w.M.-mel közösen jegyez.

A közönségnek azonban nem annyira jött be a dolog, a lap össze is gyűjtött pár reakciót a felvétel YouTube-oldaláról:

- Na igen! Itt jön ki az, hogy Majka tisztelettel írt nekünk, minden korosztályra gondolva! Én végig hallgattam, és nekem bejön a refrén, de egy a hiba: a trágárság nem hozzád való szerintem!;

– Trágárság megzenésítve? Akinek erre van igénye, hallgassa! Jó szórakozást hozzá!;

– Szuper lett, bár nekem kicsit, nem kicsit, trágár. Nekem a régi minőség a tuti;

– Nézettség úgy latom van, lesz Curtis miatt, de inkább várjuk meg a másik számát;

– Hát ennél jobbat vártam!;

– Siralmas!;

– Kemény lett.;

– Hát inkább hagyjuk...;

– Kólával elmegy!

- idézte a lap a véleményeket.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Jujj, de nagyon szó kimondó vagyol, more.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.