Andy Vajna halála előtt pár hétel beszélt arról egy interjúban Vajna Tímea, hogy 2019-ben már készen áll az anyaságra. A sors közbeszólt.

A Story magazinra hivatkozva ír arról a Blikk, hogy idén már közös gyereket vállalt volna a január 20-án elhunyt Andy Vajna producer, filmügyi kormánybiztos és felesége, Vajna Tímea.

Vajna Tímea: idén szerettek volna közös gyereket Andy Vajnával

Fotó: wikipedia CC BY 2.0/Európa Pont – Eplux7

Vajnáné nem sokkal férje halála előtt adott interjút Los Angelesben John Hasulyónak, akkor került elő a gyermekvállalás kérdése is a lap szerint.

Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki, pláne azok után, hogy korábban már elveszítette a fiát. De akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, még egy év, még egy év… 2019-ben viszont komolyan elgondolkodnék rajta. Szerintem jó anya lennék. Ezt nem csak abból gondolom, ahogy az állatokkal bánok, hanem abból is, hogy amikor elmegyünk valakihez vendégségbe, a gyerekek imádnak engem

- idézte a Story magazin Vajna Tímea szavait.

A lap úgy tudja, hogy Vajna Tímea azért nem tért haza férje temetése után Magyarországra, mert még mindig meg szeretné szerezni az amerikai állampolgárságot, ehhez viszont nyárig az Egyesült Államokban kell maradnia.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

F_Viktor
Ha-ha-ha... :-)
Timike, te aztán tudsz lódítani...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
F_Viktor
Ha-ha-ha... :-)
Timike, te aztán tudsz lódítani...
TASzSz
Nyilván, akkor a gyerek lett volna a kizárólagos örökös...
SystemError
Szerintem ez már nem volt a szerződésedben...:)
colibri
Micsoda megfogalmazás! "idén érkezett volna"... hát persze, tudjuk jól, a 74-75 éves férfiak arról híresek, hogy gondolnak egyet, csettintenek és már jön is az áhított gyerek. Jó lenne már ejteni a témát, meg a nőt is, kellő távolságban van ahhoz, hogy kicsit feledésbe kerüljön!
namihami
Timike, kivel lett volna közös? Persze, nem a papírra írt névre gondolok?
Nem erre mondják, hogy egy újabb bőr a rókáról? Ez a kis reklámpénz is jól jön, hiszen az igazi kifizetőhely már lehúzta a rolót. Addig kell cupfolni a tehén tőgyét, amíg végleg el nem apad.
human
Pont az idén? Hát persze. Csöndben maradtál volna Timike kevésbé tűnnél hiteltelennek. Nem sokkal, de kicsivel.
human
@colibri: Azért engem érdekelne, hogy Vajna vagyona kire száll. Elvileg Timikére kellene. No de valójában? Nem tán a valódi tulajdonoshoz?
sokanvagyunk
Ez most telitalálat, tényleg a szórakozás rovatba illik. :)
colibri
@human: Sokakat érdekelné ez a téma, de szerintem sosem tudjuk meg az igazat. Már eleve ismeretlen a házassági szerződésük, ami az öröklést is befolyásolja. Egy másik kérdés ebben a fideszes stóman-országban, hogy ki az igazi tulajdonos és akkor nem beszéltünk még Vajna rengeteg üzleti érdekeltségéről, ami mind Amerikában, meg ki tudja hol van. Szerintem Timike sem tud eligazodni ebben a labirintusban, nem hogy egy kívülálló.
Dr plágium
@human: Hát nem sokkal a halála előtt eltüntetett némi aprópénzt ilyen-olyan számlákra, és nem tudni ki férhet hozzá :)
Donáld Tramp
Le van az a bizonyos sok-sok Andi fagyasztva valahol. Ha úgy gondolja tényleg lesz tőle egy baba valamikor. Na ezután fog igazán jól élni odakint...
szaboria1
@Dr plágium: Nem pénz tüntetett el hanem a vállalkozásait egy amerikai cégnek adta el. Ezzel kijátszotta Orbánt azzal, hogy a közös médiának adja a cégeit.
Mobil123
" és azt sem érti, hogy idősebb férfiak mellett miért vannak fiatalabb nők."- mondta nagysága :-)))))))) Hát b+ azért amiért te is :-)
arcmás
"Vajna Tímea: idén szerettek volna közös gyereket Andy Vajnával" Vagy nem.
Macskaszem
Ha mondjuk Vajna 5 év múlva halt volna meg, akkor gondolom 5 év múlva akart volna gyereket a ribi.
Lepényleső
Igaz,hogy férjhez ment újra,s Münchausen báró lett a választottja?
ittott
ki lett volna az apja, Damu mellékállásban?
Bogar1938
@arcmás: Hét Én meg 2019. Januárban szerettem volna, hát már ezt is elbasztam.
human
@colibri: Timike a fánkozójában is annyi szerepet vállalt, hogy ott volt az átadó bulin és a nyitás napján talán. Ebbe annyira belefáradt, hogy Amerikába utazott pihenni és vissza sem jött.
Remélem Mészáros is feldobja a pacskert. Ott azért már feltűnő lesz ahogy a több száz cég átvándorol valakihez.
papa.49
Hazudik a rihes ribi mert még tavalyelőtt arról volt szó 2018. születik a gyermek, megjegyzem annak a gyermeknek komoly érdeke hogy NE SZÜLESSEN MEG, ez nem anya !!!
A jósnője is ezt prognosztizálta !!!
A Vajna meg egyszer régen elmondta neki nem kell gyermek, PONT !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.