Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a két, korábbi fegyőr, akik azért vertek meg valakit 2015-ben, mert migránsnak nézték.

Nem mennek börtönbe a migránsverő fegyőrök

Az elsőrendű vádlottat közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés bűntettében, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság és ezért két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A másodrendű vádlottat garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt marasztalta el a bíróság és egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta. Harmadik társuk 200 ezer forint pénzbüntetést kapott.

A három férfi – egyikük legénybúcsúját követően – 2015. július 18-án már ittasan találkozott össze áldozatukkal Szegeden. A férfit az elsőrendű vádlott bőrszíne miatt inzultálni kezdte, majd "büdös bevándorlónak" nevezte. A sértett erre azt válaszolta, magyarnak érzi magát, de a vádlott tovább szidalmazta.

A sértett barátnőjével és annak fiútestvérével elindult, de a társaság utánuk ment, és az elsőrendű vádlott megütötte a férfit, majd a nőt is. Mindketten földre kerültek, a nő eszméletét is elvesztette. A sértett, hogy barátnőjét megvédje a további bántalmazástól, többször megütötte az elsőrendű vádlottat. Ezt látva a vádlott társai is bekapcsolódtak a verekedésbe, többször megrúgva a sértettet. Az ismét földre kerülő sértettet több percig rugdosták, taposták és a nő testvérét is bántalmazták.

A bántalmazás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett – járomcsontja több helyen eltört, több foga letört, kilazult – barátja és testvére könnyebben sérült meg.

Az eljárás során az elsőrendű vádlott a bántalmazás tényét elismerte, de tagadta, hogy rasszista indíték vezérelte volna.

Forrás: MTI

Itthon - 2019. April 23., 06:19
Lejár az EP-listák bejelentésének határideje
Itthon - 2019. April 23., 07:28
Jön a vádemelés Hasszán F. ügyében

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Orbániában még a kitüntetés sem lenne meglepő! =))
justhpeter
Hatott a "keresztényi" gyűlöletkeltés kormány módra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok