Iszlamista indíttatású terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek 11 embert pénteken Németországban. Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottakat egy kora reggel kezdődött nagyszabású rendőri műveletben fogták el Hessen és Rajna-vidék-Pfalz tartományban. A Hessen tartományi bűnügyi hivatal irányításával végrehajtott razziában mintegy kétszáz rendőr vett részt, köztük terrorelhárítók. A hatóságok feltételezése szerint a csoportnak három vezetője van, egy offenbachi illetőségű 21 éves fiatalember és egy 31 éves wiesbadeni testvérpár. A szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus hívei, lőfegyverekkel és egy nehéz járművel akartak merényletet végrehajtani, céljuk az volt, hogy kioltsák minél több hitetlennek tartott, nem muszlim vallású ember életét. Fel is vették a kapcsolatot fegyverkereskedőkkel, béreltek egy járművet és gyűjtést kezdtek a fegyverek megvásárlására és a merénylet egyéb költségeire. A rendőrök...

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
A német vezetőknek köszönje a német nép ezt a sok "jóembert"!
vacsi
Mi van, a németek kezdenek észbekapni? Előbb kellett volna!
1magyar
A német vezetőknek köszönje a német nép ezt a sok "jóembert"!
bencemacska
Azt is kellett volna közölni, hogy mikor voltak a vezetőik Budapesten!
Sámannus
Nekünk azé nem kell migráncs, mert van egy elbaxott kórmányunk ami túltesz az összes terrortámadáson. az ország már romokban, és még nem végeztek velünk rendesen, csak ennyi velünk a baj.
F_Viktor
@1magyar: Írod:
"A német vezetőknek köszönje a német nép ezt a sok "jóembert"!"

A német nép megköszöni a német rendőrségnek a munkájukat, megköszöni a német "vezetőknek" a korszerű kórházi ellátásukat (ahol migráncs muszlimok is mentik a német emberek életét).

Tavaly hány német halt meg terrortámadásban?
S azt tudod, hogy Magyarországon 2017-ben csak az MRK-fertőzésekben (népies nevén kórházi fertőzésekben) közel 5 ezer haláleset történt, ami elkerülhető lett volna? S mennyien haltak meg a rossz-, a késői ellátás miatt az egészségügyben?

Ezzel az évi egy városnyi magyar valósággal, magyar népirtással kellene foglalkoznotok, nem azzal az egy kezemen megszámolhatom német terroráldozattal!
Sámannus
@durbincs: Mi van hangyafaszú nem állt fel az este?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.