Csütörtöktől elkezdődik az esti séták szezonja a Fővárosi Állat- és Növénykertben, ahova a kert kulisszái iránt érdeklő látogatókat várják előzetes regisztráció után.

Sétált már éjjel az állatkertben? Itt az alkalom

Az Állatkerti Alapítvány szervezésében kéthetente csütörtök esténként meghirdetett program évek óta nagy népszerűségnek örvend, idén pedig számos új helyszínt is bekerül az esti program állomásai közé.

A szervezők a résztvevőknek állatkerti hátizsákkal, elemózsiás csomaggal is készülnek a csaknem háromórás programra.

Az érdeklődők megtekinthetik például az állatorvosi rendelőt vagy a takarmánykonyhát, a gondozók egészen közelről bemutatják a legkülönlegesebb állatokat, de még az akvárium egyébként láthatatlan részét is be lehet majd barangolni.

Az eddigi évek során a program résztvevői jártak már a zsiráfok fellegvárában, kézbe vehették az óriáskígyót, és megismerkedhettek Gézával, a tapírral is.

A sorozat csütörtökön kezdődik és egészen szeptember 26-ig tart, rossz idő esetén a sétát másnap rendezik meg.

A programra jelentkezni személyesen az Állatkerti Ajándékboltban, vagy elektronikusan az [email protected] email címen lehet.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.