Az RTL Klubon már javában zajlanak az új évad castingjai.

Radics Gigi a Blikknek elárulta, már a tavalyi X-Faktor döntője után érezte, lezárult egy korszak az életében.

Örülök, hogy anno belevágtam, viszont a saját bőrömön tapasztaltam, mekkora felelősséggel is jár. Megcsináltam, közben érzelmileg felnőttem, keményen beleálltam vitákba, döntéseket hoztam, ami miatt kaptam hideget és meleget is, de vállaltam

– mondta az énekesnő.

Volt egy kialakult kép rólam korábban, egy estélyi ruhás, 15 éves díva, akit szerettem volna más oldalról is megmutatni, hogy milyen nővé váltam az évek során. Szerintem sikerült

– tette hozzá.

Az RTL Klub elfogadta az énekesnő döntését, és már keresik az utódját.

Az idei évben Gigi már a tárgyalások elején jelezte, hogy hatalmas élmény és remek szakmai kihívás volt számára a műsor, de szeretne a saját karrierjére koncentrálni, amit megértünk és támogatunk

– mondta lapnak Verebély Marcell, az X-Faktor kreatív producere.

Gigi nem tagadja, nehéz döntést kellett meghoznia, amelyről a családjával és a legjobb barátjával közösen határozott. Nem csoda, a távozás anyagi veszteséggel is jár.

Már az első pillanatban sem erről szólt a dolog. Nálunk a mérleg nyelve sosem az anyagiak felé hajlik, hanem hogy a produkció milyen művészi értékkel bír

– mondta Radics Gigi, aki január eleje óta Amerikában van a családjával, s a pihenés mellett zenei karrierjét is építgeti: tavalyi, sikeres ausztráliai és új-zélandi turnéi után Melbourne-ben és Sydney-ben is önálló koncertje lehet.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Gigi Radics

(Blikk)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

terlasz
@Horizont: Igaz, mintha a 72 éves Cher szétplasztikázott arca bámulna ránk.
cirip
Adva van egy roma csaj, akinek történetesen van egy fajta hangja, énekel, ...ennyi. Iskola, műveltség, végzettség,IGAZI szakmai tudás ...tessék mondani nem kellenek egy zsüritagsághoz?!
cirip
Ez a kép iszonyat ronda a lefittyedt harcsaszájjal, a kilónyi festékkel, meredt bámuló fejjel...
Biztos vagyok benne, hogy minden smink nélkül egész tűrhető kinézete van, mint a többi ennyi idős lánynak.
(Bár, a száj mérete így is,úgy is min. 5XL :p )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.