Cserpes Laura azután tűnt el hónapokra a közönség elől, hogy szakítottak olimpia bajnok szerelmével, Gyurta Danival. Most azonban újult erővel tért vissza a csinos énekesnő.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

cserpeslaura (@cserpeslaura) által megosztott bejegyzés,

Laura a Best Magazinnak elmondta, hogy eltűnése teljesen tudatos döntés volt.

Megtanultam az elmúlt időszakban, hogy tudni kell nemet mondani és csendet teremteni magam körül. Szerettem volna rájönni, mi az utam és abba az irányba építkezni tovább. Nagyon érzékeny vagyok, fontosnak tartom, hogy megtaláljuk a megfelelő irányt, azt, ami a boldogságot jelenti, majd tudatosan haladni felé. Úgy érzem, sikerült, minden a helyére került, kiegyensúlyozott vagyok és újra kinyíltam.

- nyilatkozta a magazinnak.

Hozzátette:

Megtanultam hálásnak lenni mindenért, amim van, és ennek köszönhetően egyre jobb dolgok történnek velem.

Laura a lapnak őszintén beszélt betegségéről is. Az énekesnőről ugyanis úgy öt évvel ezelőtt derült ki, hogy pajzsmirigy-alulműködésben szenved, amiről eddig nem szívesen mesélt.

Több életmódváltáson vagyok túl, de most sikerült a megfelelő módszert megtalálnom. Korábban előfordult, hogy meghíztam, s kiderült, hogy egy hormonbetegség okozta

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

cserpeslaura (@cserpeslaura) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Best Magazin, Blikk

Címlapi kép: Instagram

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
3 dal apu RUDI gyárának támogatásával...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Júúúj, de hiányzott már!
Csak botorkáltunk nappal és hánykolódtunk éjjel, mert nem tudtuk, mi van vele.
Szerencsi Irma
Gondolható, hogy a Hitgyülis prédikáció is jót tett a lelkének. Gyurtával hallgatták Németh úr épületes vidám vasárnapi szövegét.
advocat
Akkor a tejet nem róla nevezték el? Cserpes tej, vaj, stb?
desiro
De kija f@szom ez a picha, még nem hallottam róla, de nem is érdekel.
Commenter
@desiro: ejjnye desiro, miért beszélsz itt dajcstompis stílusban? Tudod ő kezdte: kijafaxom az a Thomas Melia? Hát dajcstompihoz képest Thomas Melia biztosan valaki.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.