Április 18-tól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók.

A közlemény szerint a legendás, 1983-as egészestés rajzfilm restaurálása több mint fél éven át tartott, kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat, valamint a színeket is felfrissítették.

A Vízipók-csodapókot a Kertész György és Szabó Szabolcs forgatókönyve alapján született rajzfilmsorozat első két szériájának 14 epizódjából állítottak össze, amelyekhez az egyik rendező, Haui József készített összekötő jeleneteket.

A történet főhőse Vízipók, aki földi pók társaitól eltérően nem a sarokban vagy a fákon szövögeti hálóját, hanem a vízben lubickol. Barátja, a kicsit morgós, folyton hitetlenkedő Keresztespók, aki kapcsolatuk által megérti, hogy attól, hogy valaki más, mint ő, még lehet rendes – írja a közlemény.

A mozifilm a Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének gyártásában készült. A sorozat dramaturgja Bálint Ágnes volt.

A Vízipók egyszerre ismeretterjesztő, szórakoztató, kedves, nevelő szándékú, és sok pozitív értéket hordoz

– idézi a közlemény Mikulás Ferencet, a Kecskemétfilm igazgatóját, a film producerét.

A digitálisan felújított egészestés Vízipók-csodapók a Mozinet forgalmazásában látható csütörtöktől a mozikban – olvasható a közleményben.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.