A táncdalénekes jó néhány éve maga jelentkezett, hogy szeretne pókerközvetítést csinálni, amiről az ATV kedd esti Jakupcsek Plusz című műsorban beszélt Horvát János, a Sport Tv alapító elnöke.

Korda György és a póker: kezdetben elképesztően rosszul csinálta

– Nem akartak leülni mellé a kollégák, mert azt rangon alulinak tartották. Azt mondtam: márpedig lesz adás, ha kell, beülök én vele – emlékezett a tévés. – Az első alkalommal parádésan rossz adást sikerült produkálnunk. Mint a bűn, olyan rossz volt.

Az is kiderült, hogy ennek mi volt az oka, Gyuri bácsi ugyanis a divatossá vált hétlapos texasi póker helyett az ötlapos verziót ismerte. Ezért Horvát megkérte, hogy tanulmányozza a trendi verziót, azonban a következő adás sem sikerült problémamentesre.

– Visszajött, és még rosszabb volt. Kijöttünk a stúdióból, nem tudtam magamhoz térni. Gyuri erre azt mondta: bármi is történt, előtte szeretnék neked valamit megköszönni. Nekem még a képernyőn a mellemre sohasem volt kiírva, hogy szakértő – mondta Horvát János, majd elárulta, hogy kitalálták Korda számára a ma már legendásnak számító „kibic” szerepet.

– Először nem akarta, aztán belelendült, és azóta is boldogan kibicel – jegyezte meg Horvát.

Forrás: Blikk

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Azóta sokan beszopták hogy van zseniális játékos, de még a szerencse is kell hozzá. A játék mégis inkább a vége felé dől el, és kegyetlenül egy visz mindent. Vagyis a vesztesek csapata "ünnepli" a győztest.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.