Egyetlen ütéssel leterítette áldozatát egy később elfogott fiatalember Tatabányán. Áldozata a kórházban meghalt. Aprópénzt, mobiltelefont vettek el tőle. Az ügyben most emelt vádat az ügyészség.

Egyetlen ütéssel ölt a rabló – most kell fizetnie érte – videó

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség három elkövetővel szemben csoportosan elkövetett rablás bűntette, okirattal visszaélés vétsége, illetve az egyik elkövetővel szemben egy rendbeli, halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, amelynek lényege szerint a letartóztatásban lévő vádlottak mobiltelefon és némi aprópénz megszerzése érdekében ütötték le a sértettet, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.

Az ügyészség szerint a támadók 2018. július 25-én a kora délutáni óráktól Tatabánya utcáin csavarogtak, s 22 óra körül vették észre az erősen ittas állapota miatt a földön fekvő későbbi áldozatukat.

A társaság nő tagja kifigyelte, hogy a férfinél mobiltelefon és egyéb értéktárgyak vannak, ezért rávette két férfi társát arra, hogy üssék le az embert, ő pedig majd elveszi az értékeit.

Ennek megfelelően az időközben távozni készülő férfit követték. Ő egy tatabányai irodaház elé menekült előlük. Itt az egyik férfi – miközben társaságában a másik férfi is jelen volt, és ez a társa szándékát erősítette – egy alkalommal ököllel, nagy erővel arcon ütötte az áldozatot, aki az ütéstől elesett, majd – a fejét a betonba beverte – az eszméletét elvesztette. Ezután a banda nőtagja elvette az eszméletlen embertől a mobiltelefonját, közel 30.000 forint készpénzét, valamint a személyi igazolványát és a lakcímkártyáját.

Azt, aki leütötte, már a helyszínen elfogták a rendőrök, két társát később sikerült elkapni.

Az áldozat koponyasérülése miatt néhány héttel később a kórházban meghalt.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a bíróság a vádlottak letartóztatását tartsa fenn, továbbá arra is, hogy valamennyi vádlottal szemben fegyház fokozatú szabadságvesztést szabjon ki, illetve tiltsa el őket a közügyek gyakorlásától.

Amennyiben az elkövetők a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerik, úgy az ügyészség azt indítványozza, hogy a bíróság a szabadságvesztés mértékét a sértett halálát okozó elsőrendű vádlottal szemben 10 évben, a másodrendű nő vádlottal szemben 8 évben, a harmadrendű vádlottal szemben pedig 6 évben állapítsa meg.

Forrás: Blikk

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
Komolyan mondom, kinyílik a bicska a zsebbe.
Mindegyik elkövetőnek életfogytiglan járna!!!
könnyű lelki sértés
Most arra gondoltam, hogy elkövetek valami faszságot, bemegyek a börtönbe és mindenkit kinyírok (a cigányokkal kezdem - bocsi, cigányok)
Természetesen már az első napon, mert csak úgy van értelme.
Húsz embert simán kicsinálok, de ha ügyes vagyok, lesz az ötven is.
könnyű lelki sértés
A filmek, a bokszmeccsek megbolondítják az embereket.
Egy embert elintézni 30 másodperc - néha kevesebb.
qxy
Nem életfogytig. a faszát. " AGYON VERNI" Gondoljatok bele. még három négy ilyen erős szemét ládát agyon vernének, a többi meg gondolná hogy raboljon e .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.