Úgy tűnik, a bevándorláspártiak nem gondoltak arra, hogy az ellenőrizetlen migráció súlyos egészségügyi kockázatokkal is jár. Aggasztó hírek kerültek napvilágra Svédországból. A Lundi Egyetem kutatása arra mutatott rá, hogy egyre több a Leishmania-fertőzés az országban. A Leishmaniasis lappangása több nap, több hét is lehet, ekkor bőrfekélyek alakulnak ki, amelyekből a kórokozó kimutatható. A betegség Ázsiában, Kelet-Afrikában fordul elő, és egy parazita terjeszti, amely állatokról terjed át az emberre. Egyes légyfajták terjesztik, és csípésükkel jut be a szervezetbe. Vérátömlesztéssel, fertőzött tárgy (injekciós tű, egyéb szúró-vágó eszköz) révén, vagy akár közvetlen kontaktussal is terjedhet a fertőzés. A Leishmaniasis tünetei között a bőrön, szájban és az orr nyálkahártyáján előforduló fekélyeket érdemes említeni. Súlyos esetben a parazita megtámadhatja a lépet, májat, valamint a nyirokcsomókat, ebben az esetben a betegség lázzal, az említett szervek megnagyobbodásával, a...

Forrás: 888.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Na,a rozsdamarón szocializálódott durbincs,és az elmebeteg cikkei.
@durbincs: ha beírod a gugliba,hogy leishmania,elolvashatod,hogy az egész földközi-tengeri térség,és a világ 90 országa fertőzött,és egy szál migráncs se kell hozzá,hogy elkapd,elég,ha nyaralni mész.Terjesztik a lepkeszúnyogok,rágcsálók,kutyafélék,stb.Lehet,hogy már a gazdád is ferőződött,mikor bolsonaro beiktatására ment Brazíliába.Mielőtt beküldenéd az idióta cikkeidet,szétnézhetnél a témában,hogy ne fáraszd a jónépet a f@szságaiddal.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Na és amikor a fehér ember megjelent migránsként az újvilágban, mit vittünk ajándékba, amitől csaknem kipusztultak az őslakosok te észkombájn?
lampa laz
@csipetke: szerintem ez a farvitorla írja ezeket a cikkeket a 888 is meg a ploiesti srácokon is, aztán elkezdi terjeszteni a hamis híreket, mert ez a küldetése. Aki meg beveszi ezt a sok baromságot, az forduljon fel tőle.
csipetke
@lampa laz: 9:03 Simán el tudom képzelni,hogy ő írja ezt a sok idióta cikket,és akinek nincs rá módja,hogy utánanézzen,csont nélkül be is nyalja,és eztán még ettől a kórságtól is rettegni fog a migráncsok mellett.Végülis,ez a gazda célja,folyamatos félelemben tartani a birkákat
desir62
@durbincs: Be vagy oltva veszettség ellen, mert az halálos.
tulipan
Ej te @Durbincs: a kretén narancsos segynyaldosó, agyagagyú, az Al-AKSZA bohóca, a román Ploesti, denevérszaros bányakecó lakója? ? Aha, tehát szóval Ploestiben olyan szépen süt a nap? az 1000 kilométerre van Budapesttől, ugye, agyatlan, 30 IQ-s földrajztudor??? azért van hát, hogy itt, ahol ÉN, SZÜLETÉSEM ÓTA lakom, BUDAPESTEN, ahol is, szombaton reggel óta, sőt Vasárnap is, folyamatosan zuhog az ESŐ? TE vizeletes, bűzlő, bedes ammóniabetyár? akit éppen most mickelnek ? reá aktiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? a narancsos seggnyalás fizetságeként van 200 kb az 850x200 de az rettenet lóvé ,s ebből vetted a bányát ? ezért itt az a sok narancsos Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az adóhatoság lecsap rátok. fejenként,visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltatok már ebbe vizfejúek... vizeletes,BŰZÖS ammóniabetyárok ? akikert éppen most mickelnek ? reá aktiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? a narancsos seggnyalás fizetságeként van 200 kb az 850x200 de az rettenet lóvé ,s ebből vetted a bányát ? ezért itt az a sok narancsos Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az adóhatoság lecsap rátok. fejenként,visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltatok már ebbe vizfejúek... vizeletes,BŰZÖS ammóniabetyárok ? s nincs közelbe semmi Rózsa Sándor ,ki majd megmentsen ? " S lecsapná a fejeteket-megehetné vacsorára azt a kimetszett sziveteket" ? Elvégre minek kéne az nektek, szarlakó gyűrüs férgek?Hát hol is lehet az a rettenet, primitiv sivár világ , mibe egy ilyen hozzád hasonló féreg felnőhetett?? sötét, ripacs geci?Mi van kotorékpatkány előbújtál a szennyvízcsatornából? Szaros a pofád, töröld meg! Ganajozós kollegád ám az a hozzád illő, másik, narancsos illib seggnyaló, a szaros, Shikari, a 2 előkapart, bányás patkányzombi ?
tulipan
Ej, te @Durbincs: a kretén narancsos segynyaldosó, agyagagyú, az Al-AKSZA bohóca, a román Ploesti, denevérszaros bányakecó lakója? ? Aha, tehát szóval Ploestiben olyan szépen süt a nap? az 1000 kilométerre van Budapesttől, ugye, agyatlan, 30 IQ-s földrajztudor??? azért van hát, hogy itt, ahol ÉN, SZÜLETÉSEM ÓTA lakom, BUDAPESTEN, ahol is, szombaton reggel óta, sőt Vasárnap is, folyamatosan zuhog az ESŐ? TE vizeletes, bűzlő, bedes ammóniabetyár? akit éppen most mickelnek ? reá aktiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? a narancsos seggnyalás fizetságeként van 200 kb az 850x200 de az rettenet lóvé ,s ebből vetted a bányát ? ezért itt az a sok narancsos Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az adóhatoság lecsap rátok. fejenként,visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltatok már ebbe vizfejúek... vizeletes,BŰZÖS ammóniabetyárok ? akikert éppen most mickelnek ? reá aktiválják a Janicsar cardot a nick-hez ? 850 euro/hó munka nékűl S csak 1 nick kő hozzá ? a narancsos seggnyalás fizetságeként van 200 kb az 850x200 de az rettenet lóvé ,s ebből vetted a bányát ? ezért itt az a sok narancsos Picsogó fejenkint - 4-5 bankártyával ? na de majd az adóhatoság lecsap rátok. fejenként,visszamenöleg ,s évekre ? S belegondoltatok már ebbe vizfejúek... vizeletes,BŰZÖS ammóniabetyárok ? s nincs közelbe semmi Rózsa Sándor ,ki majd megmentsen ? " S lecsapná a fejeteket-megehetné vacsorára azt a kimetszett sziveteket" ? Elvégre minek kéne az nektek, szarlakó gyűrüs férgek?Hát hol is lehet az a rettenet, primitiv sivár világ , mibe egy ilyen hozzád hasonló féreg felnőhetett?? sötét, ripacs geci?Mi van kotorékpatkány előbújtál a szennyvízcsatornából? Szaros a pofád, töröld meg! Ganajozós kollegád ám az a hozzád illő, másik, narancsos illib seggnyaló, a szaros, Shikari, Ti, undorító, előkapart, bányás ugrálos patkányzombik ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.