Agyérgörcse után altatásba került, abból ébredt fel a napokban. Horváth Charlie nagyon örül a hírnek, bízik barátja felépülésében.

Mint ismert, múlt pénteken lett rosszul Demjén Ferenc Kossuth-díjas zenész otthonában, akkor a szigetvári kórházba szállították agyvérzés gyanújával. Szerencsére kiderült, hogy csak agyérgörcse volt, ám további megfigyelésre a Pécsi Idegtudományi Központba szállították át, ahol az orvosok hétfőn altatásba helyezték – olvasható a Blikk cikkében.

Felesége volt az első, akit Demjén Ferenc a felébredése után látott

Fotó: YouTube/TV2

A lapnak egy szakorvos elmondta, alapvetően azért volt szükség az altatásra, hogy az agy regenerálódni tudjon, ugyanis ezt alvási fázisban tudja a leghatékonyabban elvégezni. Másrészt altatás közben nem éri stressz a pácienst, ami kihathatna a gyógyulási folyamatokra.

Demjén Ferenc szerdán felébredt az altatásból, kórházi ágya mellett felesége, Rebecca ült, őt látta meg először. Ez amiatt is fontos a megkérdezett orvos szerint, mert a kórházi környezet is sokkolóan tud hatni a felébredő páciensre, míg egy ismerős arc megnyugtatja.

A Blikk értesülései szerint a zenész-énekes jól van a körülményekhez képest, bár a rosszullétére szinte egyáltalán nem emlékezik, arról is érdeklődött, hogy miért is van kórházban. Egyelőre az intenzív osztályon tartják.

Felébredésének hírét nagy örömmel fogadta jóbarátja, Horváth "Charlie" Károly is, aki így nyilatkozott a lapnak:

Boldogság! Erre a hírre vártam, illetve vártunk, mert mióta megtudtam, mi történt, több közös zenészbaráttal is beszéltem, és mindannyian nagyon drukkoltunk, hogy minél hamarabb rendben legyen. Ezt így talán még nem lehet kijelenteni, egyelőre nincs pontosabb információm, de nagyon bizakodó vagyok. Remélem, Rózsi felesége, Rebecca jelzi majd nekem, amikor már fel tudom őt hívni és meg is tudjuk látogatni, mert ahogy azt tegnap is elmondtam, Frenreisz Karcsival már szervezzük, hogy meglátogatjuk (...) Rózsi a barátom, mindig is a barátom marad, és a barátság erről szól.

Demjén Ferenc menedzsmentje a Facebookon közölte a művész felébredésének hírét a rajongókkal, és hozzátették, ebben a sok ima is segített, amit a gyógyulásáért intéztek a rajongók.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.