A kilakoltatott Metál Lady jelenleg egy korábban raktárnak használt lakásában húzza meg magát.

Ahogy azt korábban megírtuk, két helyről is kilakoltatták a hitelcsapdába került 61 éves Bíró Icát. 

A fitnesz-szakértő a Blikknek korábban elmondta, hogy jelenleg egy eddig raktárnak használt házban húzza meg magát.

Van egy hely, ahova be tudom raktározni a cuccaimat. Nincs mit szégyellnem, mert az szégyellje magát, aki ezt velem tette, az aki kitolt, kitúrt az otthonomból csalással, az, aki hagyta, és ez az egész állami vezetés, aki azt harsogja, hogy Magyarország nem a kilakoltatottak országa. De igen! Itt a bizonyíték!

- mesélte a lapnak, miután elvesztette mindkét otthonát.

Azóta már megpróbálta élhetővé varázsolni új "otthonát". Beüzemelte a számítógépét, beadványírással foglalkozik, ügyvédeivel konzultál, azaz nem adja fel, továbbra is harcolna az igazáért.

Arra számítanak, hogy beledöglök, ezt így nyugodtan ki fogom mondani, de nem fogok beledögleni

– nyilatkozta Bíró Ica a Tényeknek.

Hozzátette: 

Ha kell az európai uniós bíróságokig, a legvégsőkig elmegyek

Mint elmondta, könyvet szeretne írni a vele történtekről, valamint a zenélést sem hagyná abba.

Most lettem igazából Metál Lady, annál is inkább, mert ez az egész élethelyzet azért elég metál, kőkemény metál. Arról nem is beszélve, hogy én azért készültem a Metál Lady-fellépésekre, van is egy banda, nagyon frankó zenészek, akik már megtanulták a zenei alapjaimat

„Tényfeltáró dokumentáció van a kezemben, ami egyértelműen kimutatja, hogy bűncselekmény történt az esetemben” – mondta Bíró Ica, aki feljelentést is tett a rendőrségen.

XII. kerületi háza volt Bíró Ica svájci frank-alapú hitelének fedezete, ám az árfolyam emelkedése miatt a törlesztőrészlet majdnem a háromszorosára nőtt. A Metál Lady sokáig erejét megfeszítve fizetett, de hat éve már nem tudja kitermelni azt. Jogerős ítélet alapján így egy hete mindkét ingatlanjából kilakoltatták

Forrás: Blikk, Tv2

Címlapi kép: Tv2

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
Nem kételkedem én benne, hogy a bírósági végrehajtóknak megtetszettek Ica lakásai, ezért lakoltatták ki, hiszen nem is merték megnevezni az állítólagos vevőt, akinek a nevében eljártak. Így kĕzenfekvő, hogy felmerül a jogtalan haszonszerzés vélelme.
De hat éve húzódik a dolog és fizetni sem tudott Metal Lady, nem volt annyi sütnivalója, hogy a kifizetetlen hitel kamatos kamattal szaporodik? Milyen volt az az "ügyvéd" aki a tanácsokat adta neki? Nem fordult meg a kicsi agyában, hogy az ügyvédje fog bebútorozni a kiürített lakásaiba?
A követelésbehajtó 10%-os áron vásárolja meg a bankoktól ezeket a bedőlt hiteleket, csak szabaduljon tőle a bank, a rossz besorolású hitelektől. Túl nagy a csábítás, hogy kicsemegézve azokat, ne a követelésbehajtó ügyvédi irodák "ismerősei" szerezzék meg ezeket az ingatlanokat, töredék árakon.
Kolibri esze van ennek a metál tyúknak!
sokanvagyunk
Biztos nagyon jó üzleteteket kötött a felvett hitelből. Aztán jó pár éven keresztül a bank is elmondhatta ugyanezt, kaszált tőle rendesen, most meg még az is, aki nyomott áron, árverésen jut ezekhez az ingatlanokhoz.
picike1
kell a cirkusz is a népnek na meg a kenyér is igaz !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.