Zalatnay Sarolta elárulta a Borsnak, Komár László volt az első fiú az életében.

Zalatnay Sarolta elárulta, melyik zenész vette el a szüzességét

Nagyon hamar el is jegyeztük egymást. Tizenhat, tizenhét éves voltam, később kezdtem, mint a mai gyerekek. Másfél, két évig voltunk együtt

– mesélte az énekesnő.

1966-ban az első Táncdalfesztiválon azonban már nem voltak egy pár.

Döntenem kell, énekesnő leszek, vagy feleség? Azt válaszoltam, hogy énekesnő, mire kaptam egy bazi nagy pofont. Laci ezt sosem akarta elismerni. Megrepedt az első fogam, egy ideig úgy is énekeltem

- nyilatkozta Zalatnay.

Cikk- és címlapkép: MTVA Fotó: Zih Zsolt

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...és mikor tudhatjuk meg a Lacit követő 2500 " bika " névsorát, orvosok, zenészek, politikusok és egyéb pénzesek...??
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Szeparepa2
És ezt ki nem tudta? (legalábbis azt hogy a legelső pasijai közt volt, mondjuk hogy konkrétan ő szakította le a harmatos virágot, azt így nem részletezte eddig, de ez most komolyan nem tök mindegy...?) Amúgy ez a téma nála már kissé okafogyott. Mondjam azt, most már senki nem foglalkozik vele mint nővel, hiszen egy lerobbant megcsúnyult, becsületét, egészségét, vagyonát elvesztett vénasszony, aki az emlékein mereng (bár tény hogy bőven van min)...Tény, hogy a végzet asszonya volt, minden férfi álma, olyan eszeveszejtően gyönyörű nő volt fiatalon és plusz még hogy ügyes sikeres jó hangú, befutott énekes, lábai előtt hevert a világ. Komárral pont mellényúlt amúgy, a vén kéjenc spermahajder macho természetesen kidumálta a bugyijából a naiv kiscsajt... és elcseszte az életét... bár Cini szerette (halálakor volt látható hogy egy életen át), de Komár egész életében csak a pinát hajtotta, nem is értette mi az hogy szerelem, a nőket darabra mérte, nem tartotta élőlénynek, kizárólag tárgynak...
terlasz
Repedt foggal énekelt szegény, pedig a repedt sarok jobban állt volna neki.
sokanvagyunk
@volvós: 2500? - végül is mindegyik valamikor az első volt... :)
tulipan
@sokanvagyunk: Látod, bármilyen muris, ez igazolja, hogy még ma is érdemes neki, bármi marhasággal előhozakodni, hiszen tényleg, annyira jó csaj volt, és viszonylag sokáig, hogy bármit mondjon, ma is "foglalkoznak" vele, még ha negatívan is! MEGVESZIK az emberek a fényképével a lapokat!! Hogy is mondta Liz Taylor? "A rossz reklám, a leghatékonyabb"!
csipetke
...és ez érdekel valakit,kérdem szeretettel?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.