Lelkes fogadtatásban részesült Quentin Tarantino a Volt egyszer egy Hollywood című filmje, amelyet kedd este mutattak be a 72. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában. 

Az idei cannes-i fesztiválon eddig nem látott tömeg érkezett Tarantino legújabb filmje bemutatójának napjára. A hollywoodi világsztárokat reggel óta várták a rajongók a fesztiválpalotába vezető 24 fokú lépcső alján, s a színészek meg is hálálták a lelkesedést:

hosszú perceken át szelfiztek a szerencsésebbekkel és autogramokat osztogattak, miközben az újságírók is már órákkal korábban sorban álltak, hogy bejuthassanak a film egyetlen sajtóvetítésére.

A vetítés előtt Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója megismételte a rendező azon kérését a nézőkhöz, hogy ne mondják el azoknak előre a történetet, akik még nem látták az alkotást. Tarantino kérése mindenekelőtt a fesztiválra akkreditált újságírókhoz szól, miután a filmet világszerte csak augusztusban mutatják be.

A Volt egyszer egy Hollywood az 56 éves rendező kilencedik és eddigi legszemélyesebb filmje. A történet Los Angelesben játszódik 1969-ben, amely év a hippimozgalom idején Hollywood aranykorának végét jelentette Roman Polanski filmrendező terhes feleségének, Sharon Tate-nek és barátainak kegyetlen meggyilkolásával.

A film főhősei egy képzeletbeli westernszínész, Rick Dalton (Leonardo DiCaprio) és barátja, a szintén képzeletbeli kaszkadőr dublőre, Cliff Booth (Brad Pitt), akiknek közvetlen szomszédságába költözik Hollywood két új sztárja, Roman Polanski és Sharon Tate (Margot Robbie).

Tarantino kérte az újságírókat, hogy ne spoilerezzék szét az új filmjét

DiCaprio szerint Quentin az egyik utolsó, aki a mozi nagy hagyományát képviseli, míg Brad Pitt szerint a Volt egyszer egy Hollywood szerelmes levél Hollywoodhoz, Los Angeleshez és a mozihoz.

A vetítés végén Tarantino a cannes-i fesztiválról emlékezett meg, amely elindította filmes karrierjét és ahol 25 évvel ezelőtt a Ponyvaregény című filmjéért elnyerte az Arany Pálmát.

Cannes megváltoztatta a életemet. A Kutyaszorítóban című filmmel (1992-ben) kis független filmesként jöttem ide és aztán bejártam a világot

– mondta a rendező a premieren.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
painful
Zsidó istentelen erőszakkultúra Hollywood valójában.
Elmosni a határokat jó és rossz között?
Minden zsidó film a jó és rossz közöttit próbálja elmosni.

Zsidók, megöltétek Jézust, Isten fiát - nem hisztek sem Isteneben, sem Isten fiában.
Vágod, zsidó, hogy én ki leszek ellenetek?

Bizony, bérgyilkos vagyok.
painful
Ahogy a TEk- tik-tak.
A kurva anyátok - adható-vehető kutyák !!!

Just you & me.
Adható- vehető kutyák.
painful
Erősek vagytok, gecik?
Én erősebb vagyok.

Gicibbek vagytok, gecik?
Én gócibb vagyok.

Mindent kivitelezek, amit akarok.
Miért?
Mert egy geci vagyok?

Itt emberek fognak elhullani.
És nincs tárgyalás.
painful
TARANTINO, TE SÖTÉT GECI ZSIDÓ - SZEX ÉS ERŐSZAK?

Ennyitek van zsidók - szex és erőszak?
A kurva anyád, Tarantino !!!

Szex és erőszak?
A kurva anyád Tarantino !!!

Te mocskos buta zsidó !!!
painful
@EladottOrszág: Minden. Ezek miatt pusztul el a világ - újra !!!
painful
@EladottOrszág: Nem a zsidókat utálom, hanem az istentelenségüket, ami romlásba viszi újra az egész világot.
painful
Mindent tudok a jövőről.
Ez nyomasztó.
Sőt, fájdalmas.
Látva a hozzá vezető utat.

Nem vagyok bebaszva mindig, csak máshogy gondolkodom néha - mindig.
painful
Azt komolyan gondoltam, hogy a hitetlen zsidók nagyot butítanak a világon.
Aki nem hisz Jézusban, az az Antikrisztus.
És bizony a zsidók nem hisznek Jézusban.
Van kérdés?

Az egész világ, minden létezés értelme Istenről szól.
Amíg ezt nem látod, semmi értelme a létezésednek - csak vagy, élsz a halálodig.
Milyen érzés a halálodig élni?
Én nem tudom, mert kurvára örökké élek- még ha meghalok is.
EladottOrszág
@painful: Akkor írd oda hogy "istentelen zsidó" vagy "cionista zsidó"! Ugyanis köztük is annyi a normális %-os arányban mint bármely embernél...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.